Szabadidő

Kukkolják a nudista klub teniszezőit

Szemérmeskedik a nudista klub! Az egy dolog, hogy ott mindenki szabadon pucérkodhat, de a meztelen teniszezőkről készült felvételeken felháborodtak.

A nudista táborként működő White House Club nagyon felháborodott, mikor kiszivárogtak a meztelen teniszezőkről készült felvételek. Az angol klubban nagyjából 300 ember élvezte a meztelenség felszabadító erejét, miközben pucéran sütögettek, napoztak, tollasoztak, kosaraztak vagy teniszeztek. 

Félnek a megfigyeléstől a nudista klub teniszezői

A teniszpálya azonban túlságosan is jól megfigyelhető, mint kiderült, és van olyan is, aki ezzel visszaélt. A klub már 80 éve működik, és már korábban is történt hasonló eset, de úgy tűnik, ezzel betelt a pohár. Az intézmény fenntartói nagyon aggódnak, hogy a nem kívánatos megfigyelés majd elriasztja a pucérkodni vágyókat.

Egyelőre nem kristályosodott ki a probléma megoldása, de azt mondják, mindenképpen tenni fognak vendégeik méltóságának megvédése érdekében. 

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése