Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben, később pedig ott szerzett magyar–latin szakos tanári és bölcsészdiplomát. Sokáig tanított, majd 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még aznap visszavonták tőle, és az állásából is elbocsátották, és 1958-ig nem publikálhatott. A költőként induló Szabó Magda 1958 után regény- és drámaíróként tért vissza. Országos ismertségét A freskó és Az őz című regényei hozták meg, több önéletrajzi ihletettségű könyvet is írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei életét mutatja be. Szabó Magda sok írása foglalkozik női sorsokkal, például a Danaida és a Pilátus.
1947-ben ment hozzá Szobotka Tibor íróhoz. Művei minden korosztályhoz szólnak, az egészen kicsiktől kezdve a kamaszokon át a felnőttekig, ki ne emlékezne például Tündér Lalára? Számos művéből készült film, például az Abigélből vagy a Régimódi történetből. Szabó Magda Abigél című regényének filmes főszereplője Szerencsi Éva volt, aki Vitay Georginát alakította a Matula Leánynevelő Intézetben. A népszerű sorozatot Zsurzs Éva rendezte, és a forgatókönyvön a szerző is dolgozott. A négyrészes film évről évre képernyőre kerül, ma is nagy sikerrel, pedig közel negyven éve készült. Az írónő regényei számos országban megjelentek, rengeteg nyelvre lefordították őket. 2007. november 19-én, 90 éves korában, otthonában, olvasás közben halt meg.
Volt idő, amikor tiltott szerző volt Szabó Magda, mégis generációk nőttek fel regényein. Nőalakjaival szinte minden életkorban azonosulni tudunk. 90 évesen, olvasás közben aludt el örökre.
Szabó Magdára születésnapja alkalmából 10 gondolatával emlékezünk
1. Közömbös emberekkel nem kellemetlen a találkozás, csak unalmas.
2. A halottak mindenestül meghalnak, és soha többé nem adható nekik semmi, sem engesztelésből, se szomorúságból, se szeretetből.
3. A hűség tulajdonság, a hála tanítható.
4. Ha meg akarsz tartani valakit magadnak – ereszd el! Szabadság nélkül nincs semmi.
5. Az igazi veszedelem azokban az órákban rejlik, amelyek simának látszanak.
6. Voltaképpen elég, ha egyetlenegy valaki tudja az emberről az igazságot. Elég ahhoz, hogy az ember élni tudjon.
7. Az ember nem mondja – viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek.
8. A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek.
9. A politika olyan játék, hogy csak vaskesztyűben játszható. Selyemkesztyűben nem.
10. Mindig felelni kell a gyerekeknek, akármilyen különös vagy látszólag illetlen dolgot kérdeznek is.
Még több írás Szabó Magdáról az NLCafén:
- Eladó Szabó Magda pasaréti lakása
- Interjú Szabó Magdával
- Egy Szabó Magda-rajongó: Fejős Éva