Így indult Johanna mesebeli története
Bár a középkorban az uralkodó osztály tagjai általában érdekházasságokat kötöttek a vagyon és a hatalom megtartása, vagy éppen kiszélesítése miatt, azért akadtak olyan szerencsések is, akik szerelemből tudtak házasodni. Ilyen pár volt II. Johanna kasztíliai királynő és I. Habsburg Fülöp is, akik hat gyermekükkel és hatalmas birodalmukkal boldogan éltek volna, amíg meg nem halnak, ha nem szól közbe a sors, vagy éppen mások irigysége és hatalomvágya. Annak ellenére is összeszoktak, hogy két teljesen különböző ember kötötte össze az életét. Fülöp imádta a mulatságokat, a bort, és nem vetette meg a nőket sem, míg Johanna szigorú, vallásos neveltetésben részesült. Talán emiatt féltékenyedett Johanna, olyannyira, hogy az udvarból minden szemrevaló lányt eltávolított, nehogy férjének eszébe jusson elcsábulni, pedig közös életük első évtizedében erről szó sem volt. Boldogan éltek, sorra jöttek a gyerekek, a birodalom bővült, minden idillien és meseszerűen alakult. Talán úgy is maradt volna, ha Johanna apjának nem fáj a foga lánya hatalmára és vagyonára.
Nem tudott elszakadni halott férjétől
Johanna 1479-ben született, és édesanyja, Izabella halála után ő lett az uralkodó. Apja, Ferdinánd nem nézte ezt jó szemmel, hiszen ő csak házassága révén jutott hatalomhoz, amíg felesége élt, és lánya trónra lépésével elesett az addigi kormányzástól. Csak tetézte a helyzetet, hogy Johanna férje, Fülöp lett a birodalom vezetője, így a kialakult após-vő ellenségeskedés végül tragédiába torkollott. Sokan úgy vélték ugyanis, hogy Fülöp 1506-ben bekövetkezett, megmagyarázhatatlan halálában apósa komoly szerepet játszott, hogy újra visszaszerezhesse a hatalmat. Arra gyanakodtak, hogy Johanna férjét megmérgeztette, hogy eltegye az útból.
Johanna végig Fülöp betegágyánál volt, és terhesen maradt egyedül. Az imádott férfi halála annyira kiborította, hogy a korabeli krónikák szerint elméje összeroppant. Olyannyira nem akarta elengedni férjét, hogy még a holttestét sem adta ki kezéből, saját lakosztályában rejtegette egy ideig, és az akkori pletykák szerint még a közös ágyukba is befektette a bebalzsamozott holttestet. Megmérgezett férjét nem engedte eltemetni. Granadában kívánta örök nyugalomra helyezni, így hát nekiindult a nagy útnak, és több mint két éven át bolyongott a koporsóval, miközben megszületett hatodik gyermeke, Katalin is.
Saját családja hozta meg a halálos ítéletét
Amíg Johanna a mindennapokban azzal küzdött, hogy elveszítette az egyetlen embert, akivel igazán boldog volt, és próbálta megemészteni a gondolatot, addig apja egyre csak azon mesterkedett, hogyan tudná megkaparintani egykori birodalmát lányától. Nemsokára fel is tűnt a színen, ahogyan az várható volt, és követelte a hatalmat Johannától. A fájdalomtól megfáradt királynő szépen-lassan belefáradt a küzdelembe, és végül átadta a trónt. Johanna, bár 1504-ben vette át a kormányzást és 1555-ben halt meg, csak formálisan látta el a birodalom vezetését. A valóságban apja és fia, I. Károly uralkodott, ő pedig 1509-től teljesen elzárva élt a világtól. Apja és fia bezáratta egy toronyszobába. Legkisebb gyermeke, Katalin maradt csak vele, amíg nagykorú nem lett. Többi gyermeke csak ritkán látogatta. Méltatlan körülmények között élt évtizedeken át, nemcsak királynőnek, hanem embernek sem méltó helyen.
De hogy valóban megbolondult-e, és hogy mitől, vagy csak érdekből eltúlozták a gyász miatti fájdalmát, az a mai napig nem tisztázott. Népe a szerelem bolondjaként emlegette őt, aki annyira szerette a férjét, hogy beleőrült a halálába. Az igaz, hogy Johannának már fiatalkorában is gyenge volt az idegrendszere, sokszor került hisztérikus állapotba, és félő volt, hogy nagyanyja nyomdokaiba lép, aki szintén megőrült élete végére. Így elképzelhető, hogy a genetika is közrejátszott tragikus sorsába, de tény, hogy családja sem könnyítette meg a dolgát, amikor apja és saját fia egymást és őt sem kímélve küzdött a hatalomért, bármi áron. Sokan azonban egyáltalán nem hittek abban, hogy megőrült, úgy vélték, így akarták megfosztani a tényleges uralkodástól, és száműzni őt a tróntól. Teljesen elzárták őt a külvilágtól, így ha végül feladták az idegei, az egyáltalán nem is csoda. A hatalomért nem, csak az igaz szerelemért volt képes küzdeni, de végül minden elveszített.
