Szabadidő

Madonna Párizsban énekelt a terror áldozataiért

Madonna tegnap este Párizsban adott koncertet. Utána pedig a place de République-re ment, ahol elénekelte John Lennon Imagine című dalát.

A 130 életet követelő párizsi mészárlást követően sokan John Lennon Imagine című dalával emlékeznek a terror áldozataira. Most Madonna is lerótta kegyeletét: tegnap esti nagykoncertje után az emlékezések fő színhelyén, a Köztársaság terén egyetlen gitáros kíséretében adta elő az ikonikus dalt.

Az esemény spontánnak tűnt; koncertje után Madonna csak a Twitterén írta meg, hogy a téren fog énekelni. Így is több százan siettek oda, hogy meghallgassák, ahogyan Malawiból örökbe fogadott fiával, David Bandával elénekli az Imagine-t.

Madonna Párizsban állt ki a terror áldozatai ellen

A place de République-t a terrorcselekmény óta virágok ezrei borítják, az áldozatok emlékére és a terror elleni csendes tiltakozásul.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top