Szabadidő

Magyarországra jön a kutyasuttogó, Cesar Millan

Világ körüli turnéja keretében Magyarországra is ellátogat Cesar Millan, a kutyák viselkedését 25 éve vizsgáló szakember.

Cesar Millan több mint 25 éves tapasztalatával mára az egyik legismertebb kutyaviselkedési és rehabilitációs szakértővé vált, számos könyve jelent meg, amelyek közül több is felkerült a New York Times bestsellerlistájára.

Magyarországra látogat a csodálatos kutyadoki, Cesar Millan

A szakértő nemzetközi ismertségét A csodálatos kutyadoki című, kilenc évadon keresztül futó televíziós sorozat alapozta meg, amelyben agresszív, félénk, megrögzött vagy lusta kutyák százainak rehabilitálása mellett azokat a családokat is oktatta, amelyek helytelen viselkedésükkel maguk is hozzájárultak kutyáik nevelhetetlenségéhez. A sorozatot 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben Emmy-díjra jelölték a kiemelkedő valóságshow kategóriában.

A Budapesten december 19-én a Papp László Sportarénában látható előadását az élő kutyabemutatót hétköznapi szituációkat felelevenítő vidám vetítések és élő kutyaoktatás is színesítik majd.

Cesar Millan több mint 30 országban lépett már fel szórakoztató és oktató előadásával a kisebb színházaktól a többezres arénákig, csak az elmúlt évben több mint 600 ezer ember látta műsorát Ausztráliától Új-Zélandon és Kanadán át az Egyesült Államokig, de járt Dél-Amerika számos országában, valamint Szingapúrban, Indonéziában, Hongkongban és számos európai országban is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top