Nem, most nincs 20th Century Fox-logó az ikonikus fanfárokkal. Ami azt illeti, Disney-s sincs. Az ébredő Erő rögtön a Lucasfilm logójával indít, hogy aztán a “Réges-rég egy messze-messzi galaxisban” felirat után beússzon a képbe egy csillagromboló, az egyszeri rajongó pedig lecsurizza a bokáját a gyönyörtől, pláne hogy John Williams zenéje szól a háttérben. Miután George Lucas 1999 óta folyamatosan játszotta el a rajongók bizalmát, a fanok már csak arra vártak, hogy jöjjön végre valaki, aki ismét pályára állítja a szériát. Visszaadja azt, amit annyira szerettek gyerekkorukban, és ami már annyira hiányzott. Az új rendezőnek, J. J. Abramsnek láthatóan az volt a célja, hogy lehetőleg mindenben kiszolgálja a fanok igényeit, vagyis biztosra menjen. Ezért hozott egy első blikkre megkérdőjelezhető, de jobban átgondolva nagyon is logikus és okos lépést: a látszat ellenére valójában nem folytatta, hanem remake-elte az Egy új reményt, de ezt a remake-et egy folytatás köntösébe csomagolta. Vagyis újra megkapunk mindent, amit szerettünk az eredetiben, de pont annyi változtatással, hogy mindez azért továbbra is izgalmas maradjon.
A galaxis új életre kel
A leendő, ifjú jedi lovagra megint egy isten háta mögötti sivatagos bolygón találunk rá, a kis robotnál újfent egy kulcsfontosságú üzenet lapul, a birodalmiak – ezúttal Első Rend néven – a nyomukban lihegnek, és persze ismét az Ezeréves sólyommal menekülnek el a pácból, és megint van egy Halálcsillag-szerű, pusztító valami, amivel ezúttal nemcsak bolygókat, hanem komplett naprendszereket lehet elpusztítani. Ennél persze sokkal több a korábbról ismerős elem, de mivel senki szórakozását nem szeretném elrontani, ennél mélyebben nem mennék bele. Ha egy másik rendező és egy másik forgatókönyvíró állna a projekt mögött, könnyen lehet, hogy ez a kritika is negatív lenne, de itt nem ez a helyzet: Abrams és a forgatókönyvírója, Lawrence Kasdan ismét életre kelti ezt a messzi-messzi galaxist, a régi kedvenceinken ugyan látjuk a ráncokat, de hűek egykori önmagukhoz, a filmnek pedig van humora – és ezúttal nem az összes jó poén Han Solónak jutott –, ráadásul nem bugyuta, hanem okos és jól megírt fajta.
A Star Wars új reménységei
A nagy kérdés persze az volt, hogy az új hősök lesznek-e annyira szórakoztatóak, mint a régiek. A film erre már az elején megadja a választ, mivel elég sokat kell várnunk Harrison Ford első megjelenésére, és bármilyen furcsa, de addig is jól el lehet lenni Daisy Ridley-vel – aki szerintem Keira Knightley és Yoda mester szerelemgyereke lehet –, John Boyegával és Oscar Isaackel, ahogy Kylo Ren is izgalmas gonosz, bár arra még várni kell egy kicsit, hogy őt a fanok a szívükbe zárják. Ridley, vagyis a karaktere, Rey igazi kis akarnok, aki imád bütykölni, nagy az igazságérzete és titokzatos a múltja, míg az exrohamosztagos Finn (Boyega) inkább az a kategória, aki azért válik hőssé, mert rossz helyen volt és rossz időben. Oscar Isaacnek Poe Dameron, a lázadók sztárpilótájának szerepe jutott, és egyelőre őt még nem bontották ki eléggé, de talán majd a következő részekben. Azonban az én titkos favoritom a BB8-as droid: nem hittem el, hogy lehet cukibb robotot alkotni R2D2-nél, de sikerült. Azonnal kérek egyet otthonra!
Ez is családregény
Ne feledjük, hogy űrkalandok ide vagy oda, a Star Wars azért nagyrészt a Skywalker família története, és jól gondoljátok, ha azt hiszitek, hogy az újak között vannak/lesznek családtagok is, de azt most vétek lenne lelőni, kik azok. A családregényt sikerül továbbszőni, ám itt a régiek szerepe most elsősorban az, hogy átadják a stafétabotot a fiatalabbaknak. Ők most az új Yodák és Obi-Wan Kenobik, és látszólag jól elvannak ebben a szerepben. Abrams csodás aprólékossággal teremti meg előttünk a Lucas alkotta univerzumot. Az új lények között sok az emlékezetes – imádtam azt a teremtményt, akivel Boyega együtt ivott az itatóból – bestia, az űrhajók között pedig a régiek modernizált változatai dominálnak, de akadnak azért új járgányok is. A beleölt 200 millió dollár minden centje látszik a vásznon, szemkápráztató, ahogy lezuhant csillagrombolókban cikázik a kamera, vagy amikor az erdős bolygó havas fái között megvillannak a fénykardok.
Két év múlva kiderül
Ahogy már fent említettem, tisztában vagyok vele, hogy Az ébredő Erő nem tartalmaz sok újdonságot a klasszikus trilógiához képest. A helyzet viszont az, hogy arra most nem is volt szükség. Abrams hozta a hangulatot, hozta a látványt, hozta az új karaktereket, és méltóképpen hozta vissza a régieket, és ez már bőven elég volt ahhoz, hogy a film bizonyos pontjain szabályosan elérzékenyüljek. Jó volt két óra erejéig ismét gyerekké változni a moziszékben ülve, viszont ha a második rész sem lesz több az ötödik epizód remake-jénél, akkor azért már egy kicsit mérges leszek.
Olvasnál még a Star Warsról?
- 9 Star Wars-os karácsonyi ajándék, aminek minden rajongó örülne
- 23 lélegzetállító Star Wars-tetoválás
- Star Wars-nézéshez ez az ideális sorrend
