1. Budai Vár
A Budai Vár a pesti oldalról a legkönnyebben felismerhető, a 13. századtól adott otthont a magyar királyoknak. Ebből a korszakból a középkori falak és néhány épület maradt fenn, de a 19. században jelentősen átalakították Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei alapján.
2. Visegrádi vár
A visegrádi vár egy óriási erődítmény, a Dunakanyarban található, a Visegrádi-hegység magas sziklacsúcsától egészen a Duna partjáig húzódik. A középkori vár fontos politikai és katonai szerepet játszott a magyar történelem során egészen a 17. század végéig, amikor hadászati jelentőségét elvesztette. A törökök óriási pusztítást mértek a várra. Az erődítmény helyreállítási munkálatai az 1870-es évek elején kezdődtek, és még napjainkban is tartanak.
3. Sümegi vár
A sümegi vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje. A vár területileg három nagyobb egységből, a külső, a belső és fellegvárból áll. A várban megrendezett programoknak, valamint a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a sümegi vár ma már az egyik legkedveltebb kirándulóhely.
4. Kőszegi vár – Jurisics-vár
A kőszegi vár legrégebbi része a 13. században épült. Az eredetileg gótikus stílusú belső várat később kibővítették. A reneszánsz és barokk korban is átalakított épületegyüttes uradalmi várkastélyként szolgált. A vár az 1532-ben, a Bécs felé nyomuló oszmán hadak rohama elleni védekezést vezető várkapitányról, Jurisics Miklósról kapta a nevét. Jurisics Miklós maroknyi védőserege 19 ostromot vert vissza, az ő győzelmeikre emlékeztet a Kőszegen mindennap 11-kor megszólaló harangszó.
5. Cseszneki vár
A Bakonyban, egy sziklaszirten láthatóak Csesznek várának kőfalai. A több mint 700 éves vár virágkora a 15. századra tehető. Ebben az időszakban a várat birtokló Garai család impozáns megjelenésű, gótikus lovagvárrá építette át az addig alacsony, belső tornyos kis erődítményt. Hadászatilag kiemelkedő szerepet először a török időkben, majd később, a Rákóczi-szabadságharc idején kapott. A vár utolsó tulajdonosai, az Eszterházy család, a 18. század közepére barokk várkastéllyá építették át a ma is rendkívül sokat látogatott erődítményt.
Olvass még több cikket vár témában, itt az NLCafén:
- Megújulhatnak a magyar várak és kastélyok
- A legszebb vízi várak és kastélyok Európában
- A hercegek bástyája – egynapos kirándulás Fraknó várában
6. Szigligeti vár
A Tapolcai-medence délnyugati részén, a 230 méter magas vulkanikus hegy tetején állnak az észak–déli irányú, szabálytalan alaprajzú szigligeti vár maradványai. A várat egykor egy villámcsapás tépázta meg, ami a lőporraktárba csapott bele. Ami ezek után megmaradt az erődítményből, azt végül megerősítették, és a hely ma kedvelt kirándulóhely.
7. Esztergomi vár
Az esztergomi vár a Duna jobb partján emelkedő, több mint ötven méter magas, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslaton áll. A vár Magyarország középkori történelmének kiemelkedő fontosságú helyszíne. Az épületegyüttes 2008-ban elnyerte az európai örökség helyszíne kitüntető címet.
8. Egri vár
Az egri vár ma már védett műemlék, melyben a Dobó István Vármúzeum működik. Az állandó kiállításokon a látogató megismerheti a vár történetét, föld alatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit. A kőtárban megtekinthetők az elpusztult katedrális maradványai és a Hősök Termében az 1552-es várvédelmet irányító várkapitány, Dobó István márvány síremlékének fedőlapja is.
9. Siklósi vár
A Villányi-hegység déli lábainál, egy kisebb magaslaton láthatóak Siklós várának teljes épségben lévő falai, melyek oltalmazóan fogják körbe a palotaszárnyakat. Siklós várát Szulejmán szultán serege 1543-ban, háromnapos ostrom után foglalta el. Siklós visszavételére csak Buda visszafoglalásakor került sor. A várat gróf Caprara Eneas császári generális kapta meg, aki hozzákezdett a kastély kiépítéséhez, de halálával a munka félbemaradt. A várkastély befejezése már a Batthyányiak nevéhez fűződik.
10. Bory-vár
A Bory-vár egy különleges épületcsoport, amelyet Bory Jenő építész, szobrász épített és díszített Székesfehérváron. A vár 1923-tól az építész haláláig épült. Ma az épület nagy része múzeumként látogatható, de a leszármazottak egy része még mindig itt él. A Bory-vár szerepel a Guinness Rekordok Könyvében, mint a világ legnagyobb épülete, melyet egyetlen ember alkotott.