nlc.hu
Szabadidő
Majdnem belehalt a fotós ennek a képnek az elkészítésébe

Majdnem belehalt a fotós ennek a képnek az elkészítésébe

A napokban elárasztotta az internetet egy lélegzetelállító fénykép, amin egy dühös oroszlán néz szembe a kamerával. Most kiderült a fotó hátborzongató története is.

A pakisztáni származású Atif Saeed két évvel ezelőtt készített egy döbbenetes fotót, mikor egy lahori nemzeti parkban járt. A férfi képét azonban, amit egy oroszlánról csinált, csak a napokban fedezték fel magunknak az internetezők. Így Saeed csak most kapott rá lehetőséget, hogy elmesélje, milyen körülmények között készült a fotó. A fényképész elárulta, kis híján az életébe került a felvétel, mikor elkattintotta a gépet, annak hangja felhívta rá az oroszlán figyelmét, az állat pedig azonnal megindult, és felé ugrott. Csupán másodperceken múlt, hogy a fotós időben be tudott mászni a rá váró dzsipbe. Saeed elmondása szerint a kezdeti sokk után értette meg, mekkora veszélyben volt, azóta pedig igyekszik elkerülni az ennyire éles helyzeteket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top