Szabadidő

Igazi görög hangulatot varázsoltak Miskolcon a hideg télben

Óriás szirtakival és kocsmatúrával idézte meg a görög nyarat a Miskolci Nemzeti Színház szombat este Miskolc belvárosában. A programsorozat a Zorba, a görög című előadáshoz kapcsolódott, amelyet január 15-én mutat be a teátrum. Az ónos eső ellenére is megtelt a Szinva terasz, hogy együtt járják el az érdeklődők a nagy sikerű Broadway-musical híres dallamára a görög néptáncot, és amilyen gyorsan csak lehet, elűzzék a telet.

Valódi görög zenével, görög táncosokkal és utánozhatatlan görög hangulattal találkozott az, aki a Miskolci Nemzeti Színház szombat esti programjához csatlakozott. Az este nyitányaként – a szakadó eső ellenére – több mint százötvenen járták el együtt a szirtakit. Az előadás címszerepét, Alexisz Zorbát megformáló Szegedi Dezső és Gáspár Tibor az ismert slágerekből adtak ízelítőt a Peristeri görög zenekar kíséretével. Az óriás szirtaki eljárásában pedig a Görög Kisebbségi Önkormányzat, a Miskolci Musical és Dalszínház, a Miskolci Musical Műhely, a T-dance Tánc Centrum és a Dance Elite Tánciskola tagjai voltak a résztvevők segítségére.

Igazi görög hangulatot varázsoltak Miskolcon a hideg télben

A program kocsmatúrával folytatódott Zorba módra. A görög zenekar és a színművészek sorra járták a miskolci szórakozóhelyeket, és a musical egy-egy zeneszámával betértek a belvárosi kocsmákba, hogy mindenhová elvigyék a hamisítatlan görög hangulatot. 

Igazi görög hangulatot varázsoltak Miskolcon a hideg télben

A rendezvény zárásaként a Peristeri görög zenekar koncertje és táncház várta a kocsmatúrából megérkezőket a Helynekem romkocsmában. A szórakozóhelyet megtöltötték a táncoló, éneklő emberek, így varázsolva igazi görög hangulatot a hideg januári éjszakába. Január 15-én pedig, a Zorba, a görög bemutatóján ugyanilyen hangulatot varázsol majd a nézők szívébe is a nagy sikerű musical előadása.

Igazi görög hangulatot varázsoltak Miskolcon a hideg télben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése