Szabadidő

Kimosta a nyertes lottószelvényt

Ő az a lottónyertes, akinek – egyelőre legalábbis – nem szívesen lennénk a helyében. Talán majd fél év múlva.

Ketten is eltalálták a brit nemzeti lottó nyertes számait január 9-én, akiknek így osztozniuk kell a 66 millió angol fontos (27 milliárd forintos) főnyereményen. Az egyik nyertes egy skót házaspár, a másik pedig valószínűleg  egy worcestershire-i nő, Susan Hinte. Ő azonban véletlenül a farmerja zsebében felejtette a lottószelvényét, és kimosta.

Kimosta a 13,5 milliárdot érő lottószelvényt
Susan Hinte

A 48 éves, kétgyermekes asszony már kapcsolatba lépett a lottó szervezőivel és eljuttatta nekik a szelvényt, melyen állítása szerint elhalványultak ugyan, de azért látszanak a nyertes számok. A szabályozás szerint azonban a megrongálódott szelvény érvényességét csak akkor fogják megvizsgálni, ha 180 napig senki más nem jelentkezik a lottónyereményért. Vagyis az asszony és családja addig nem tehet mást, mint hogy türelmesen vár arra, hogy vajon megkapja-e a 13,5 milliárd forintnak megfelelő nyereményösszeget.

Forrás: The Guardian

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top