Szeretem a romantikát, a lopott csókokat és a váratlan, ösztönös érzelemnyilvánításokat. Ahogy nézegettem ezeket a képeket nekem is meg-megdobbant a szívem, és bármilyen sérült, törékeny is mostanában, azért felpislákolt benne a vágy, újra szeretni. Valakinek mélyen a szemébe nézni, a tarkójára csúsztatni a kezem, halványan, bizakodva, mámorosan elmosolyodni és végül ráhajolni az ajkára egy véget nem érő, csalódásból húzott falakat porrá zúzó, új kezdetben reménykedő csókba.
“Én téged választalak. És mindig téged foglak. Újra és újra, szünet nélkül, hezitálás nélkül, egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt. Mindig téged választalak.”
“A türelem a szerelem legerősebb kifejezőeszköze. Azt mindenki mondhatja: szeretlek, de nem sokan képesek várni és bizonyítani, hogy tényleg, igazán.”
“Azért szerettem beléd, mert te akkor is szerettél engem, amikor én képtelen voltam szeretni magamat.”
A folytatásért kattints az Illúzió caféblogra!
