A 80-as évek sci-fi filmjeinek hangulatát idézi meg Karányi Dani új hanganyaga, ami tulajdonképpen több, egymásba illő, egységes “töredékek” sorozata, mely az év végére áll össze egy lemezzé. Karányi a negyedik lemezét négy részletben mutatja meg, negyedévenként egy-egy többdalos EP-n, és ezek dalaiból decemberben áll össze a teljes, majd 2 órás album.
A “kislemezek” érdekessége, hogy mindegyik egy “fő” szerzemény körül forog, akár egy bolygó holdjai, de nem feldolgozva azt, hanem a dalokat az emocionális gravitáció vonzza egy-egy hanghordozóra. A lemezen feltűnnek a hazai popélet ismert alakjai – köztük Odett, Kama, Fehér Balázs és sokan mások –, hol főszereplőként, hol a háttérben meghúzódva.
Az első EP február 11-én jelent meg Million One címmel.