nlc.hu
Szabadidő
Magyar anyukák nagy álmai

Magyar anyukák nagy álmai

Te mihez kezdenél, ha kapnál egymillió forintot, amit csak magadra költhetsz? Most nem kellene a házfelújításra, a gyerekek új számítógépére vagy a konyhabútorra gondolnod, hanem csak arra, amire te igazán vágysz. Erről kérdeztünk meg öt magyar anyukát.

Vennék egy lottót, hogy megalapozzam a következő milliómat

“Ha csak magamra gondolnék, elfelejtett, jelentéktelennek tűnő álmokat is előszednék valahonnan mélyről, a múltból” mondja Gréta, aki szívesen elmenne úgy egy butikba, hogy korlátlan mennyiségű ruhát vehessen magának. “Egy könyvesboltban is eljátszanám ugyanezt de csak a hangulat kedvéért, az érzésért, hogy megtehetem. A kerti tavat is megcsináltatnám a megálmodott paddal, az örökké virágzó fákkal. Jelentkeznék tanfolyamokra, és még az is lehet, hogy egy szuper fényképezőgépet is szereznék. Elmennék az operába szép ruhában, megvacsoráznék egy drága étteremben. Befizetnék egy 10 napos romantikus utazásra, ahová csak a férjemet vinném. Aztán egy hétre menne együtt az egész család. Talán bevállalnék egy ejtőernyős ugrást is. Vennék egy korlátlan bérlelet a helyi uszodába, hogy bármikor mehessek úszni vagy szaunázni. Végül talán még egy lottószelvény is beleférne, amivel megalapoznám a következő milliómat. Mert most úgy érzem, azt is tudnám mire költeni…”

via GIPHY

Oda mennék, ahol meggyógyulhatnék

“A kérdésben a csak magadra volt a legnehezebb számomra, mert mi anyukák nem nagyon tudunk így gondolkodni…” mondja Mária, aki két gyermek édesanyja. Egy nap gondolkodási időt kért a képzeletbeli 1 millió forint elköltéséhez, majd végül megszületett a válasz. “Ha az ölembe hullana 1 millió forint, és csak magamra költhetném, akkor elmennék meggyógyulni, pihenni és szépülni egy gyönyörű helyen lévő természetgyógyász-egészségközpontba.”

Könyvek, mozi, utazás

Gabi háromgyermekes anyuka.

“Nálam is – ahogyan szinte minden megkérdezett anyukánál – a csak magadra költheted rész volt a legnehezebb. Hűha! Ha úgy alakulna az életemen, hogy az ölembe hullana egy millió forint, amit magamra fordíthatnék, akkor elutaznék belőle a Kanári-szigetekre és lógatnám a lában két hétig. Ha ez valami miatt nem valósulhatna meg, akkor tuti, hogy szép új ruhákra, profi fodrászra, mozira, könyvekre és lakberendezésre költeném.”

Kimozdulni a nagyvárosból és meditálni

“Azt sajnálnám, hogy csak magamra költhetném az összeget, de pontosan tudom, hogy mihez kezdenék vele” – mondja Ági, akinek egy kisfia van. “A pénzből elmennék Vietnamba, Kambodzsába, Laoszba és Japánba. Rengeteget meditálnék, jógáznék és lehetőleg minél több természet közeli élményt próbálnék átélni, hogy ellensúlyozzam azt, amiben élnek a nagyvárosban.”

via GIPHY

Jógabérlet, virágok és végre egy jó fodrász

“Állati hülyén hangzik, mert nyilván gyerek előtt mindenki csak saját magára gondol – és ez a természetes –, de gyerek után már nehéz azt belőni, hogy csak magamra. Ez a fogalom szinte meg is szűnik” – mondja Adri, aki egy kétéves kisfiú anyukája. “Szóval 1 millió forintból biztos, hogy csinálnék olyan dolgokat, amire az elmúlt két évben kevésbé volt lehetőségem. Elmennék egy puccos fodrászszalonba, szintén egy jó drága kozmetikába. Ezektől már biztos sokkal jobban érezném magam. Sok-sok ruhát, kiegészítőt és új sminkcuccokat vásárolnék. És én például vennék konyhai dolgokat, és sok-sok virágot a kertbe, vagy felbérelnék egy kertészt, ha már nagyon unom, és vennék egy jógabérletet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top