Szabadidő

A kutyáján kívül semmije nem maradt az elvált férfinak – zseniális projektbe kezdett

Miután a férfit elhagyta a felesége, és a közös otthonból szinte mindent magával vitt, csak a kutyát nem, a férfi kitalálta, hogyan töltse be az ott maradt űrt.

Kiderült, hogy a kutyáján és egy csipet fantázián kívül nincs is másra szüksége a frissen elvált férfinek. Rafael Mantessót harmincadik születésnapja előtt váratlanul hagyta el a felesége. A nő mindent magával vitt a közös otthonunkból: bútorokat, edényeket, fényképeket, képeket. Szóval a születésnapján Rafael ott találta magát az üres lakásban. Az egyetlen, amit felesége otthagyott, a kutyájuk volt.

A férfire a szomorúság meglehetősen inspirálóan hatott: a cuki bull terrier, aki a híres cipőtervező, Jimmy Choo után kapta a nevét, köré felépített egy egész világot – legalábbis a vásznon. A kutyát egy fehér vászon elé helyezte, majd fekete tintával különböző élethelyzeteket alkotott köré.

 

@rafaelmantesso által közzétett fénykép,

Az Instagram már imádja a projektet, és Rafael kreatív ötletére a könyvkiadók is felfigyeltek: hamarosan könyv is készül majd Jimmy Choo fiktív hétköznapjaiból.

A szomorú válás tehát végül a legjobbat hozta ki az elhagyott férfiből – most már szárnyalhat a kreativitása!

 

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése