nlc.hu
Szabadidő
Till Attila új filmjének hatalmas szíve van

Till Attila új filmjének hatalmas szíve van

Till Attila Tiszta szívvel című filmjének címe nem árul zsákbamacskát: ennek a filmnek hatalmas szíve van. A kerekesszékes wannabe gengszterekről szóló mozi egyszerre hat a könnyzacskóinkra és a rekeszizmainkra, és olyan szerethető magyar hősöket ad a nézőknek, amilyenekre már réges-rég szükségünk volt.

– Mennyi a rokkantnyugdíjad?
– 37 000.
– Basszus, akkor nekem is annyi lesz. Mindketten homelessek leszünk.

Nem két idős, beteg ember beszélget így Till Attila Tiszta szívvel című filmjében, hanem két, nagyjából húsz év körüli, mozgássérült fiatal. Nem siránkoznak, egyszerűen csak tisztában vannak azzal, hogy mi vár rájuk a mai Magyarországon, ha ők maguk nem küzdenek azért, hogy ez másképp legyen. Az életkedvük töretlen, még nem törte meg őket az élet, bár mindent megtett azért, hogy a srácok mosolya ne legyen őszinte. Ők azonban nem rettennek meg attól, hogy a leghétköznapibb dolgok is komoly megpróbáltatást jelenthetnek számukra, hanem töretlenül mennek előre, tiszta szívvel.

Till Attila új filmjének hatalmas szíve van

Till Attila művészként és rendezőként megérezte, hogy a filmjéhez tényleg valódi mozgássérültekre, nem pedig mozgássérülteket játszó színészekre lesz szüksége, márpedig egy filmben mindig komoly kockázatot jelent, ha profi színészek helyett amatőröket tesznek reflektorfénybe.  Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám azonban nemhogy nem okoznak csalódást, hanem egyenesen nekik köszönhető az a hihetetlenül nagy szív, őszinteség és csodálatos, erősen önironikus humor, ami a Tiszta szívvelt annyira szerethetővé varázsolja. Amikor azon viccelődnek, hogy számukra csak az két óra, amíg a kocsitól lejutnak valahogy a tóhoz, hogy horgásszanak, vagy amikor a mozgássérültként való csajozás képtelenségéről panaszkodnak, akkor minden szavukon érződik, hogy nemcsak játszanak, hanem pontosan tudják, miről beszélnek. A karaktereik szenvedései részben a saját szenvedéseik, és az örömeik szintén az ő örömeik is, és ez a fajta hitelesség és szív csak nagyon ritkán bukkan elő a hazai filmekben.

A három nagymenő

Tilla azt is jól érezte, hogy a srácoknak azért itt-ott szükségük lehet egy profi segítségére is, így a focihuligán kinézetű Rupaszov szerepére a kedvencét, Thuróczy Szabolcsot szerződtette. Thuróczy egyszerűen be van oltva az ellen, hogy akár egyetlen nem természetesen hangzó mondat elhagyja valahogy a száját. Figurája, a rokkant tűzoltóból lett alvilági bérgyilkos hozza a legszélsőségesebb érzelmeket a filmben – amikor az egyik jelenetben magát is megalázva önti ki a szívét, azt lehetetlen nem megkönnyezni –, és ő az, akinek a legnagyobb jellemfejlődésen kell átesnie a történet során, de ennek megjelenítése Thuróczynak csodás hitelességgel megy.

Rupaszov afféle nagymenő, pénzes haver a két kölyök mellett, akinek van arra pénze, hogy a két srácot este akár diszkóba is elvigye, és még csajokat is felhajt valahonnan. Igazi vezéregyéniség, akit a két fiú örömmel követ a rosszba is, hiszen bár a személyiségük nem is állhatna távolabb egymástól, végül is mindhármójuknak nap mint nap ugyanazokkal a nehézségekkel kell megküzdeniük. Hiába van Rupaszovnak egy eldugott pisztolya a kerekesszékében, neki is problémát okoz felhajtani egy dombon, és ő is ugyanannyira szív, amikor ki kell szállnia egy taxiból. Rupaszov a srácok társaságában érezheti magát valakinek, és ha mások nem is, ők legalább felnéznek rá, sőt még a kétes alvilági ügyeibe is besegítenek, márpedig számára olykor igazán elkél némi segítség.

Több, mint egy gengszterfilm

A felszínen a Tiszta szívvel ugyan valóban egy kerekesszékes gengszterfilm, azonban a moziszékben ülve gyorsan rájövünk, hogy sokkal több ennél. Elsősorban az álmainkról szól, és arról, hogy mindenkinek szüksége van barátokra ahhoz, hogy megvalósíthassa őket. Vagy ha végképp megvalósíthatatlanok, akkor csak álmodjuk őket tovább, mert álmodozni önmagában véve is jó. Till Attila az interjúnkban elmesélte, hogy rengeteg kerekesszékessel beszélgetett a filmre való felkészülés közben, és a filmet látva bátran mondható, hogy nemcsak érti, hanem érzi is a világukat, és pontosan tudja, milyen küzdelmek várnak rájuk. Ahogy ők is főképp a humor segítségével próbálják túlélni mindazt, ami rájuk vár, a Tiszta szívvel is egészséges, jóféle, őszinte humorral mutatja be őket. Nem szánakozik, ráadásul nem rajtuk, hanem velük nevet. A film egyik legjobb pillanata a három főhős közös horgászása, amikor végig csak egymást oltják olyan természetességgel, mintha ősidők óta a legjobb cimborák lennének.

Till Attila új filmjének hatalmas szíve van
A Marie Claire Filmnapok keretében április 29-én és április 30-án este a Cinema City Alleeban nemcsak megnézheted a Tiszta szívvelt, hanem részt vehetsz az alkotókkal való beszélgetésen is. 29-én Thuróczy Szabolcs és Danis Lídia, valamint a film producere, Stalter Judit válaszol a nézők kérdéseire, míg 30-án Balsai Mónival és Fekete Ádámmal lehet beszélgetni. A Marie Claire Filmnapok bővebb programját az alábbi linken találod.

Rögrealizmus és képregény-esztétika

A Tiszta szívvel helyenként meglepően erőszakos film, ami a gengszterszálat sem akarja elsumákolni. Vitanovics Dusán szerb, kutyaőrült gengszterfőnöke igazi telitalálat, és bár olykor kicsit képregényesre veszi a figurát, ez kifejezetten jól áll neki, és egyáltalán nem a véletlen műve. A film ugyanis végig egyensúlyozik a kissé tarantinós mozis/képregényes gengszteresztétika, és a nagyon is valóságszagú kor- és környezetrajz között, méghozzá sikeresen, és nagyon is tudatosan.

Till Attila új filmjének hatalmas szíve van

Bár sokáig nem esik le, hogy a film gengszterfilmes esztétikájával a rendező miért tompítja el a realizmusát, a film végül erre is csattanós, sőt nagyon okos választ ad. Till Attila nemcsak úgy szabadjára engedi a nézőit a vége főcímmel, hanem feldolgozásra váró érzelmekkel is bőven szolgál, sőt még gondolkodnivalóval is. Persze a Tiszta szívvel azért nem egy Közönséges bűnözők, sőt nem is egy Hatodik érzék, de képes meglepni, és azt elérni, hogy a végén átgondoljuk és átértékeljük azt, amit odáig láttunk. Persze mindez nem érne semmit, ha a film nem szívvel-lélekkel készült volna, de itt szerencsére nem ez a helyzet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top