Kalandos születése volt
Márkus Emíliának már a születése sem volt éppen izgalmaktól mentes, és ezt a “hagyományt” egész életében nem törte meg. Édesapja egy malomban dolgozott, a hatgyermekes család ott is lakott. Hetedikként érkezett a családba Emília, akinek születése után néhány órával kigyulladt a malom, így már újszülöttként menekülnie kellett, méghozzá egy nem mindennapi rokonhoz. Édesanyja testvére ugyanis Horváth Boldizsár ügyvéd, igazságügyi miniszter volt, akinek szombathelyi házában indult az élete. A nagybácsi felesége nemsokára meghalt, és az elfoglalt férfi a saját négy gyermekének nevelését is testvérére bízta. Így került fel Pestre Emília a családjával, ahol már tizenegy gyermekkel éltek együtt, és ez volt a kezdet egy különleges élethez.
Fotó: wikipedia
Kicsapták a zárdából, mert színésznő akart lenni
A nagybácsi pozíciója miatt nagy tekintély övezte a családot, sok híresség is megfordult náluk. Házukban estélyeket, koncerteket tartottak olyan nagyságok társaságában, mint például Eötvös József, Andrássy Gyula, Arany János vagy Liszt Ferenc. Emília köztük töltötte a gyermekkorát, nem is csoda, hogy egy életre elkápráztatták őt ezek az emberek és az a miliő, amelyet ők képviseltek. Az egyik alkalommal Lisztnek szavalt egy verset, amellyel óriási sikert aratott, és már akkor megjósolták neki, hogy nagy színésznő lesz belőle. A kis Emíliát ugyan komoly neveltetésben akarták részesíteni a szülei, de a zárdából, ahová tanulni küldték, már 12 évesen kitették. Saját bevallása szerint azért, mert “Nem bírtak velem. Színésznő akartam lenni”. És úgy is lett.
Paulay Ede rögtön felvette magához a Színi Tanodába. 15 évesen lépett először színpadra nagy nyilvánosság előtt Prielle Kornélia ajánlásával. Mindössze 17 évesen szerződtette őt a Nemzeti Színház, ahol rögtön nem kisebb szerepben lépett színre, mint Shakespeare Rómeó és Júliájának címszerepében, óriási sikerrel. Debütálásáról egy korabeli kritika így írt: “Általában olyan Júlia volt, ki az ifjúság valódi bájával bírt, s ki teljes illúzióba ragadta a képzeletet.” Rögtön megmutatkozott tehát, hogy igazi őstehetség.
Forrás: bajorgizi.hu
Elvesztette vagyonát, első férje öngyilkos lett
A színésznő 22 évesen ment férjhez Pulszky Károly művészettörténészhez, a Magyar Tudományos Akadémia tagjához, nevét pedig P. Márkus Emíliára változtatta. Közös otthonukat pazarul, műkincsekkel rendezték be. Mint a társadalom elitje, élénk társasági életet éltek. Pulszky szinte minden pénzét régiségekre költötte, ez azonban egy idő után a vesztét is okozta, ugyanis külföldi képvásárlásai kapcsán hűtlen kezeléssel vádolták meg, és vizsgálati fogságba helyezték. El kellett költözniük fényűző otthonukból, és a kiesett bevételt azzal pótolták, hogy eladták az addig nagy becsben tartott műtárgyaikat. Amikor Pulszkyt kártérítés fejében szabadon engedték, Márkusnak még a személyes értékeitől, bundáitól, ékszereitől is meg kellett válnia, hogy kifizethessék az adósságot. Pulszky azonban soha nem heverte ki a megpróbáltatásokat, és végül öngyilkos lett. Márkus két lányával maradt magára, pénz és saját lakás nélkül.
Fotó: wikipedia
A színésznő egyre többet dolgozott ekkoriban, egyrészt a pénzhiány miatt, másrészt hogy elvonja a figyelmét magánéleti válságáról. A meghurcoltatás és a szégyen miatt eleinte nem is mert újra színpadra lépni, de a közönséget egyáltalán nem érdekelte, mi zajlott a színfalak mögött, és tapsviharral köszöntötte őt. Magánélete is nyugvópontra jutott lassacskán, hiszen megismerkedett Andor Oszkár huszárral, akivel gyorsan egymásba szerettek. A férfi 11 évvel fiatalabb volt a színésznőnél, és talán pont emiatt találtak egymásra. Andor ugyanis lobogott, nyüzsgött, és a mindig mozgásban lévő, aktív színésznőnek pont ez a fiatalos lendület kellett.
Ferenc József fizette ki az adósságait
A színésznő fiatal szerelme értett a pénzhez, legalábbis annak a beosztásához, ami a rendelkezésükre állt. Nem mintha kevés pénzt keresett volna Márkus, mivel akkoriban ő volt legjobban fizetett színésznő, de a pénzzel nem tudott bánni. Olyannyira nem, hogy állandó adósságokba verte magát. Egy alkalommal maga Ferenc József császár, magyar király rendezte saját magánpénztárából a színésznő adósságait, de olyan eset is előfordult nemegyszer, amikor a kultuszminiszter a személyes befolyását vetette latba a pénzügyminiszternél, hogy nagyobb összeget juttassanak az államkasszából Márkus Emília számára.
A Nemzeti Színház akkori vezetése is segítette pénzügyeinek rendezésében a színésznőt azzal, hogy 1907-től engedélyezték számára, hogy bármely más színházban is munkát vállaljon. Sőt a Nemzeti később még azzal is hozzájárult a boldogulásához, hogy a színház Astoriánál lévő, lebontott épületének helyére felhúzott üzletek bérleti díjának bizonyos részét is Márkusnak juttatták. Az itt épült mozi tulajdonosának szintén őt tették meg. Az első világháború után nevét és arcát reklámcélokra használták fel egy kozmetikai cégnél, hogy még több bevételre tegyen szert.
Rávette második férjét, hogy a férfi vegye fel az ő nevét
Andor Oszkárral végül többéves együttélés után, 1903-ban kötött házasságot a színésznő. Mivel akkor már hosszú évek óta P. Márkus Emíliaként futott a köztudatban első férjének neve után, ezért erről a névről nem akart lemondani. Így azt találta a legjobb megoldásnak, ha férje változtatja meg a nevét Andorról Párdányra, így a P betű máris maradhatott a nevében. Így éldegéltek együtt tovább, egy kissé szokatlan felállásban, ahol a családfő 32 évesen egyengette 20 és 12 éves nevelt lányainak életét, igazgatta feleségének ügyeit, és megkímélte mindentől, amitől csak lehetett, hogy Emília kizárólag a karrierjével foglalkozhasson.
Nem kis sikerrel, hiszen a színpad mellett a némafilmek sztárjává is vált. 1901-ben rögtön az első magyar filmben főszerepet játszott. A Táncz című némafilmet még jó néhány követte, többek között a Három sárkány és A névtelen asszony. Lassacskán olyan vagyonra tett szert a színésznő, hogy a bérházból kiköltözve Budán építtetett magának villát. A hatalmas ház hamar a fővárosi elit társaságok egyik központjává vált, ahol egymást követték a fogadások, estélyek, bálok.
Nem tudott férfirajongás és divat nélkül létezni
Márkus Emília igazi dívaként élt, aki megjelenésének, kinézetének minden mozzanatára ügyelt. Nem volt az a mindennapi szépség, de mégis rejlett valami ellenállhatatlan az arcában, a szemében, az aranyszőke hajában. Krúdy Gyula szerint parfümje hímoroszlánokat ejtett csapdába. És csakugyan, a férfiak bomlottak utána, ő pedig előszeretettel kacérkodott velük, az anekdoták szerint még nyolcvanévesen is. Mindennap szerét ejtette, hogy flörtöljön egy kicsit bárkivel, aki az útjába került, legyen az villanyszerelő vagy miniszter. Különleges kisugárzásával bárkinek elcsavarta a fejét, számtalan kérője akadt, köztük például Jókai Mór. Csathó Kálmán rendező mondta róla, hogy “Mint nő, élete virágjában is ellenállhatatlan”.
Nőiességét nemcsak kisugárzásában, hanem a külsőségekben is hangsúlyozta, mindig a legdrágább parfümökkel befújva, a legújabb divat szerint öltözve jelent meg mindenhol. Számos alkalommal nyilatkozott a divatról is, a századfordulón például úgy, hogy az ma is megállná a helyét: “Minden nő titokban azon imádkozott, hogy bár már csak menne ki a divatból az erős, egészségtelen fűzés, és hozzon az új divat olyan átalakulást, amely ne a karcsúságra, hanem az egészségre fektesse a fő súlyt.”
Hiú nő volt, aki nem átallott féltékenységi jeleneteket rendezni, és időről időre bármin megsértődni, de a környezete mindig tudta, hogy ezek nem komoly balhék a részéről. Bár imádta a társaságot, állandóan emberek között sürgött-forgott, mégis nagyon bizalmatlan volt, csak kevés embert engedett igazán közel magához. Saját lányaival is érdekesen alakult a viszonya, Tessa és Romola ugyanis nem tudtak meglenni vele egy fedél alatt, így amint lehetőségük adódott, elköltöztek otthonról. Ők egyszerre imádták és gyűlölték anyjukat, ugyanis anyának túlságosan díva volt, dívaként viszont túl emberi.
Színpadi jelenetbe illően szabadította ki férjét
Márkus budai villája a fényűzésen kívül más szempontból is fontos helyszín lett az évek múlásával. A színésznő a második világháború során embereket bújtatott, egy házkutatás alkalmával azonban számos embert elhurcoltak otthonából, köztük férjét, Oszkárt is. Márkus olyan patáliát csapott emiatt, ami egy színpadi jelenetbe is beillett volna, nem csoda, hogy rögtön szabadon is engedték férjét, de nem tértek vissza otthonukba. Egy ideig Slachta Margit – az első országgyűlési képviselőnő – otthonában húzták meg magukat, később búvóhelyre mentek. Ott élték át a háború utolsó időszakát, éhezve, fázva. Mire onnan előmerészkedtek, már annyira leromlott állapotban voltak, hogy férje nem sokkal később meg is halt.
A háború elmúltával Márkus ott próbálta folytatni az életét, ahol az előtte abbamaradt. Belevetette magát a pezsgő életbe, de sokak szerint inkább csak így akarta elterelni figyelmét férje elvesztéséről, az átélt borzalmakról, és egy kicsit ellensúlyozni a hirtelen rászakadt magányt. Az a szó, hogy unalom, soha nem szerepelt a szótárában. Ha éppen nem a színpadon állt vagy szerepet tanult, akkor másképpen képezte magát. Filozófiai értekezéseket olvasott, zeneműveket hallgatott, angolul és olaszul tanult. Bár ekkor már csak nagyon keveset szerepelt, egészen 89 éves koráig, szinte haláláig fellépett itt-ott. Az idő múlását és az öregedést soha nem tudta elfogadni. Végül 1949. december 24-én tüdőgyulladásban halt meg, temetésekor ezrek vonultak az utcákra.
