Szabadidő

Kutyastrandok nyílnak a Balatonon

Fonyódon és Balatonbogláron is kutyabarát strandokat jelöltek ki. Igény volt rá, és a turizmusnak is jót tehet.

Fonyódon nyílik meg június 1-jén az első kutyabarát fürdőhely. Balassa Balázs, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere elmondta: a balatoni kutyafürdető helyek kijelölésével piaci igényre reagálnak az önkormányzatok.

A kiemelt üdülőövezetben sok a kutyatulajdonos vendég, így arra számítanak, hogy a kutyás strandok létesítése kedvező hatással lesz a turizmusra.

Mivel az emberi fürdőzésre kijelölt strandokon jogszabály tiltja a kutyák fürdetését, Fonyód és Balatonboglár azt a megoldást választotta, hogy külön partszakaszt jelöl ki kutyafürdető helyként.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere arról számolt be, hogy a Somogy megyei szakhatóságokkal folytatott egyeztetések során kiderült: azt nem tiltja jogszabály, hogy természetes vizek fürdőzésre ki nem jelölt részein kutyát fürdessenek.

Kutyastrandok nyílnak a Balatonon

További szakaszokat jelölhetnek ki

A polgármester jelezte: további két szakasz kijelölését is tervezik, amennyiben kedvező lesz az első fogadtatása. Ősrégi probléma a kutyafürdetés megoldása, ami iránt nemcsak a vendégek, hanem az állandó lakosok és üdülőtulajdonosok részéről is jelentkezett igény, ezért lépett Fonyód elsőként – mondta.

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere arról tájékoztatott, hogy az állatok számára kijelölt fürdőhelyhez engedélyt nem kellett kérni, de bejelentették a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatnál, valamint a vízügynél.

A polgármester rámutatott: a kutyák sok országban fürödhetnek az élővizekben olyan kutyastrandokon, ahol sokféle szolgáltatást nyújtanak a kutyatulajdonosoknak és kedvenceiknek egyaránt. “Véleményem szerint egy élővízben nincs nagyobb népegészségügyi kockázata az emberektől távolabb fürdőző kutyáknak, mint a sirályoknak, hattyúknak vagy egyéb madaraknak” – mondta.

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése