nlc.hu
Szabadidő
Az iskola, ahol tantárgy az internet

Az iskola, ahol tantárgy az internet

Nem azért meséljük el azt a történetet, hogy a végén a hazai oktatáson dühöngjünk, mert minden rendszernek megvan az előnye és a hátránya. Azért meséljük el, mert talán nem árt megismerni, hogyan működik máshol az oktatás. Megmutatjuk, hogy mennyiféle magániskola létezik, és olyan ötleteket is mutatunk, ami bebizonyítja, hogy egy olyan rendszer, ami motiválja a gyerekeket, nem pénz, hanem hozzáállás és kreativitás kérdése.

Még 3 kisötös, és meglesz a teknőspáncél

A barátaim már 2-3 éve Szicíliában élnek. Egyik gyermekük ovis, a másik pedig alsó tagozatos. “A fiamnak most néztünk új sulit, imádtuk a régit, de sajnos bezárják. Egy olyan iskolát találtunk, ahol az alsósok a hét folyamán jó jegyek és piros pontok helyett korongokat kapnak, amit aztán az iskola pincéjében lévő bazárban levásárolhatnak szombatonként. Szerintem fantasztikus és motiváló ötlet a kisiskolásoknak! Többnyire használt régi játékok, kincsek, könyvek vannak. Amikor bejártuk a sulit, felvetettem, hogy miért nem lehet adakozni is, hiszen ami neked nem kell, az másnak kincs lehet” – meséli barátnőm, és már küldi is át nekem a képet Facebookon. Ezek a felnőttszemnek valóban kacatok, de a gyerek egész héten nézegeti a vitrinben őket, és motiválja, hogy még 3 kisötös matekból, és meglesz  az a teknőspáncél.

Régi kincses kacatokkal motiválják a gyerekeket a suliban - így is működhet az oktatás

Tananyag: hogyan segít a Youtube a környezet házidban

A korrektség jegyében tegyük hozzá, hogy ez egy magániskola, ugyanakkor maga az ötlet – pont a kis kacatok miatt – bárhol megvalósítható, csak hozzáállás kérdése. “Ez az iskola magyar viszonylatban is kifejezetten olcsó. Kétnyelvű (olasz-angol), amerikai anyanyelvi tanárokkal, a termekben interaktív táblák vannak, a tantárgyak között megtaláljuk az internetet. Ezen az órán megtanítják a gyerekeket a Google, a Youtube stb. valóban hasznos használatára” – folytatja. Egy osztályban 10-15 gyerek tanul, a tanórákat gyakran kihelyezik külső helyszínre, így reggel hétkor elindulnak a gyerekek a tanárral, és egy ókori romnál tartják meg az aznapi órákat, délután még elmennek kirándulni a tanulás után, és jönnek vissza.

A kirekesztést nem ismerik

Az ovi is más szerepet tölt be itt. Persze a gyermekfelügyelet alap, de inkább egy olyan játszóház, ahol a babázás mellett igazi kalandokban vehetnek részt a gyerekek. “Mi most egy olyan ovit találtunk a lányomnak, ami régen templom volt, abból alakították ki. A kertben a gyerekek deszkákból építenek házikót, mások képregényt rajzolnak a fűben, vagy gitároznak. Aki álmos, lefeküdhet a narancsfák árnyékában, kap hozzá kis kempingágyat. A gyerekek együtt főznek a dadákkal. Minden bőrszínű és etnikumú kisember jár ide, a kirekesztés nem ismert. Van olyan délutáni program, hogy gólyalábon járás. Ez is magánovi, de a napdíja meglepően alacsony, és reggel 8-tól délután 5-ig vannak nyitva. Nyáron is.”

Régi kincses kacatokkal motiválják a gyerekeket a suliban - így is működhet az oktatás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top