nlc.hu
Szabadidő
Szenzációs halfogás a Dunából – fotó

Szenzációs halfogás a Dunából – fotó

Ritka halat fogott ki a Dunából egy tizedikes diák. Magyarországon eddig csupán egyetlen példányát azonosították 18 évvel ezelőtt.

Szalai Gábor 2016. május 2-án a Dunakilitinél épült vízlépcső felvizén horgászva egy különleges ritkaságot fogott. A társa két fényképet is készített a halról, mielőtt visszaengedték a Dunába. Ezek a fotók érkeztek be a Magyar Haltani Társaság címére kiegészítve a kéréssel, hogy segítsenek a halfajt azonosítani.

Miután több szakember is megvizsgálta a képeket, egyöntetű volt a megállapítás, hogy a hal nem más, mint a Magyarországon rendkívül ritka és védett gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri).

Az ívás idején gyöngyszerű nászkiütésekkel díszített gyöngyös koncér Európa ritka és veszélyeztetett hala. Mindössze három ausztriai tóban maradt fenn, ezeken kívül csak a Duna osztrák szakaszán él egy kisebb állománya. Utóbbi levándorló példányai nagy ritkán az alsóbb szakaszokon is megjelennek, de nálunk eddig csupán egyetlen példányát azonosították 1998-ban Dunakilitinél. Egy ifjú horgásznak köszönhetően azonban ismét megerősítést kaptunk a faj hazai előfordulásáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top