nlc.hu
Szabadidő
Gigakilátó a Balaton új sztárja

Gigakilátó a Balaton új sztárja

A Balaton legmagasabb kilátója július 1-én délután egy órától lesz látogatható Balatonföldváron. A kilátóban extra szolgáltatások is lesznek.

 A balatonföldvári magasparton épülő komplexum 65 méter magasról enged majd kilátást a Balatonra. A félbevágott hajó alakú létesítmény a maga 25 méteres magasságával, na meg a magaspart adta 40 méteres tengerszint feletti magassággal érdemelte ki a Balaton legmagasabb kilátója címet.

A belépő ára felnőtteknek 1000 Ft, gyerekeknek (3 és 15 éves kor között) 500 Ft, ezért a pénzért cserébe viszont a kilátáson kívül egy balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív kiállítást is megcsodálhatunk, ahol terepasztal és filmvetítés vár ránk. Ezen kívül a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontban van egy 25 fős 3D-s moziterem is függőágyakkal, valamint játszószoba gyerekeknek a hajózással kapcsolatos játékokkal felszerelve. Amíg ők játszanak, addig a szülők pedig beülhetnek a hangulatos kávézóba.

A központ augusztus 31-éig 10 és 22 óra között tart majd nyitva, szeptember 1-től pedig 10 és 18 óra között. A hétfő szünnap. A komplexum teljesen akadálymentesített.

Gigakilátó a Balaton új sztárja
Gigakilátó a Balaton új sztárja

Képek: Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont – Kiállítás és Kilátó Facebook-oldala

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top