A tó körüli önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség 13. alkalommal hirdette meg a strandminősítő versenyt, amelyre a korábbi éveknél többen, csaknem negyvenen neveztek. Tavaly óta rangsorolják csillagokkal is a zászlót elnyerő fürdőzőhelyeket. Akkor 27 strand érdemelte ki a zászlót, közülük 8 a legjobbaknak járó háromcsillagosat. Az idén már 36 fürdőhely tűzheti ki a kék lobogót, közülük 13 a háromcsillagosat.
A strandok jelentős része az elmúlt évhez képest is fejlődött, és szinte valamennyiről elmondható, hogy törekedett a korábbi minősítés során jelzett hiányosságok orvoslására, ebből is látszik, hogy jól működik a minősítő rendszer, amelynek legfontosabb célja felhívni a strandüzemeltetők figyelmét arra, hol kell javítaniuk, fejleszteniük a szolgáltatásaikon.
Idén a zsűrizés során kiemelt hangsúlyt kapott az esélyegyenlőség biztosítása, elsősorban a mozgáskorlátozottakra való tekintettel. Háromcsillagos zászlót csak olyan fürdőhely kaphatott, ahol a szolgáltatások biztosításánál, a környezet kialakításánál figyelembe vették a speciális igényeket.
A szervezet elnöke szerint összességében elmondható, hogy az üzemeltetők nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, a rendezettségre. Emellett egyre több helyen épül jó minőségű járda, ültetnek árnyékot adó fákat, a gyepfelületek gondozottak és alig akad olyan strand, ahol ne alakítottak volna ki lídós partszakaszt a kisgyermekes családoknak. Az elmúlt években sokat fejlődtek a strandok a játszóterek, a sportpályák tekintetében is.
Vizsgálták a vízfelület tisztaságát és a meder állapotát is, az utóbbit a fürdőzők megkérdezésével. E téren csak egy-két strandon tapasztaltak hiányosságokat. Bírálati szempont volt a parkolási lehetőség és a kerékpártárolók száma, számított a pontozásnál az értékmegőrző, a hangosítás, a vendéglátóegységek színvonala, valamint az ingyenes wifi, a pelenkázó, a meleg vizes zuhanyozó vagy a dohányzóterület kijelölése is.
Íme, a Kék Hullám zászlós strandok listája 2016-ban:
Kép forrása: balatoniszovetseg.hu
36 fürdőzőhely üzemeltetője vehetett át zászlót, amelyek többségét északi parti fizetős strandok nyerték el. Ha kíváncsi vagy, hol strandolhatsz ingyen a Balatonon, innen megtudhatod!