Szabadidő

Ránctalanítás helyett olvass! – 8 ok, amiért olvasni jó!

Az olvasás fiatalon tart, tornáztatja az elmédet, vagyis gátolja az öregedést. Aki rendszeresen olvas, annak nő a kreativitása, fejlődik a fogalmazókészsége és a helyesírása. Végül és nem utolsósorban pedig jól szórakozik. Minderre persze tudományos magyarázat is van.

Bármit olvasol, az tuti, hogy megmozgatja a szürkeállományodat. Legyen az egy jó krimi, egy szépirodalmi mű, vagy egy ismeretterjesztő album, esetleg verseskötet.

1. Az olvasás csökkenti az Alzheimer-kór és egyéb demencia kialakulásának a lehetőségét. Nincs ebben semmi ördöngös, hiszen rengeteg tanulmány bebizonyította már, hogy a rendszeres mozgás erősíti a szívet, az izmokat és a csontokat. Az olvasás ugyanezt teszi az agyaddal.

2. Az olvasás során elképzelt világokba és sokféle életbe repülhetünk. Ezek a tapasztalatok segíthetnek a saját életedben is.

3. Az olvasás csökkenti a stresszt és a szorongást. Olvasás közben az agy elektromos impulzusokat termel, amelyek stimulálják a feromonok termelését. Amikor ezek a boldogsághormonok bejutnak a véráramba, akkor az olvasón jó érzés uralkodik el, növekszik a vér áramlása, a szívfrekvencia lelassul, és csökken a stressz.

Ránctalanítás helyett olvass!

4. A sakk, az írás és a kártyajátékok is hasonlóan dolgoztatják az agyat, mint az olvasás. A kutatók vizsgálatai szerint az olvasás az agy információkat továbbító idegrostjaira van hatással. Az eredmények szerint azok az idősek, akik rendszeresen olvasnak, a korukhoz képest jóval fiatalabb állapotban vannak, mint a nem olvasók.

5. Ha elalvás előtt olvasol, akkor ellazul a tested, és jobban esik a pihenés. Az elég és rendszeres alvás pedig fiatalon tart.

6. Az olvasás remekül eltereli a figyelmedet a mindennapi problémákról, térből és időből kiszakít, ellazít, segít a feltöltődésben.

7. Bármilyen könyv olvasása tanít. Ez a tanulás nem szenvedés, miközben nő az általános műveltségünk, információkat, adatokat, tényeket jegyzünk meg.

8. Egy jó könyv vigaszt nyújt még a legreménytelenebb helyzetben is, sosem hagy cserben.

Ránctalanítás helyett olvass!

Még több az olvasásról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top