nlc.hu
Szabadidő
65 éves lenne Robin Williams, aki a nevetést tartotta a félelem ellenszerének

65 éves lenne Robin Williams, aki a nevetést tartotta a félelem ellenszerének

Robin Williams egy világot szórakoztatott évtizedeken át, mosolya mögött mindig elrejtette problémáit, életének tragédiáit. Egy ponton túl azonban már nem tudott tovább nevetni. Július 21-én lenne 65 éves.

Védőpajzsa volt a humor

Robin Williams igazi bohém figura volt, mint amilyennek általában a filmjeiben is láthattuk. Imádott élni, hajszolta a boldogságot. Igaz, a környezete nem mindig osztozott az örömében. Kissé ellentmondásos személyiség volt ugyanis, hiszen rengeteg pénzt, időt és energiát fordított mások megsegítésére, közben viszont olyan fájdalmakat okozott a körülötte élőknek, amelyeket az érintettek soha nem hevertek ki. A színésznek mindig is zűrös volt a magánélete, és miközben a mozivásznon milliókat szórakoztatott, a mindennapokban futott a végzete elől. Amíg tudott.

1951. július 21-én született Robin McLaurin Williams néven, édesanyja és édesapja vezetéknevét is megkapta. Gyermekkorában Chicagótól egészen Kaliforniáig vándoroltak a családjával, és mindig jólétben éltek. Már középiskolás volt, mire végleg letelepedtek, akkorra már a fél országot bejárta. Alkalmazkodását az új környezetekhez nagyban segítette a humora, ez volt az ő védőpajzsa a félelem ellen az ismeretlen emberek között.

Egy úr az űrből
Egy úr az űrből

Már kisgyermekként imádta utánozni a humoristákat, a nagy színészeket, így a gimnáziumban ő lett a legnépszerűbb fiú. Bár az egyetemen politológia és nyelvjárások szakon tanult, túl száraznak érezte ezeket, és az iskolapadból kilépve inkább egyszemélyes humorshow-t indított. Ez annyira sikeres lett, hogy rögtön saját sorozatot kapott a tévében, amelyet Magyarországon Egy úr az űrből címmel vetítettek. Ez volt az ő ugródeszkája a világhírnév felé.

Mindent képes volt eljátszani, amiben hitt

Williams első nagy alakítása a Popeye című film főszerepe volt, amelyet 29 évesen játszott el. Az igazi sikert a Jó reggelt, Vietnam! hozta meg számára 1987-ben, hiszen ezzel a filmmel jelölték először Oscar-díjra. A kitüntetést végül mégsem ezért a filmjéért, hanem az 1997-es Good Will Hunting-beli alakításáért kapta. Számtalan feledhetetlen filmben láthattuk őt, rengeteg különböző karakterrel, többek között a Holt költők társaságában, a Mrs. Doubtfire-ban, a Jumanjiban, a Madárfészekben vagy A kétszáz éves emberben, és olyan nagy sikerű animációs filmekben is hallhattuk a hangját, mint például a Táncoló talpak. 2009-ben bekerült a hivatalos Disney Legendák közé is.

A humorhoz, a nőkhöz és a droghoz rohant a végzete elől

A hírnév hű társa volt a színésznek élete végéig, a sikerrel azonban együtt járt a sztárság árnyoldala is. Már a ’70-es években rákapott a drogra és az alkoholra, de első gyermeke születésekor felhagyott az önpusztító élettel. Magánélete azonban a káros szenvedélyek nélkül is mindig zűrös volt. Háromszor nősült, de úgy tűnt, hogy egyik felesége mellett sem találta meg igazán a helyét.

Első nejét, Valerie Velardit 27 évesen vette el, egy közös gyermekük született, Zachary Pym. E házasság azonban botrányba fulladt, mivel Williams éveken át tartott fenn titkos viszonyt egy pincérnővel, aki később beperelte őt, mondván, hogy a színész szándékosan eltitkolta előle, hogy herpex simplex vírusa van, és ezt továbbadta neki. Végül sikerült a feleknek peren kívül megegyezniük, de a színésznek ráment a házassága erre a cirkuszra.

1989-ben nősült újra, akkor Marsha Garcesszel kötötte össze az életét, akit már régről ismert, hiszen a nő a színész fiának dadája volt egykor. Az esküvő idején már úton volt közös gyermekük, Zelda Rae, aki nem sokkal később kistestvért is kapott Cody Alan személyében. 20 együtt töltött év után Marsha kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva elvált a színésztől, és horribilis mértékű pénzt perelt ki a volt férjétől.

Williams 2011-ben, 60 évesen nősült utoljára. Harmadik felesége Susan Schneider volt, aki mellett valóban boldognak látszott, de a színészt már ő sem menthette meg önmagától.

Marsha Garce és Susan Schneider
Marsha Garces és Susan Schneider

Másokon segített, de önmagán nem tudott

A színész életének nagy részét a humorizálás mellett a jótékonykodás tette ki. Az általa létrehozott Windfall Alapítvány számos ügyben segített gyermekeknek, rászorulóknak. Egy 2010-es új-zélandi földrengéskor például turnéjának teljes bevételét felajánlotta az újjáépítéshez. Külön fellépéseket vállalt katonai táborokban vagy éppen gyermekeknek kórházakban, mert úgy gondolta, hogy a nevetés gyógyít, hitvallása szerint ugyanis ez a módja a félelem elkergetésének. Ő azonban, úgy tűnt, nem tudta már elkergetni saját félelmeit.

Robin Williams az utolsó éveiben komoly egészségügyi problémákkal küzdött, második válása után átesett egy szívműtéten, és az alkoholtól, valamint a drogtól sem sikerült teljesen megválnia. Környezete szerint anyagi problémákkal is küzdött, mivel válásakor 20 millió dollárt kellett kifizetnie volt nejének, így olyan munkákat is kénytelen volt elvállalni, amelyeket egyébként nem akart. A színész időközben elveszítette egyik legjobb barátját is, a balesetben lebénult Christopher Reeve-t, majd egyik féltestvérét is, amely tragédiák szintén nagyon megviselték őt.

Depresszióját csak tetézte, hogy kiderült, kezdődő Parkinson-kórban szenvedett. Ez már olyan súllyal nehezedett rá, amely alól valószínűleg nem látott kiutat. 2014. augusztus 11-én holtan találtak rá hálószobájában egy övre felakasztva. A vizsgálatok szerint Robin Williams öngyilkos lett. Életfelfogása szerint, ahogyan az egyik magyarországi tévés szereplése során elmondta: boldog volt a világban, és minden új napot jobbnak látott, mint ami már elmúlt. Az optimizmusa mégis elhagyta, és a félelmei végül legyőzték őt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top