Szabadidő

Emberi madárijesztőket keresnek: önkéntes ürgeőrök jelentkezését várják Túrkevén

A Bors értesülései szerint a Nagykunság területén vészesen lecsökkent az ürgék száma, ezért most önkénteseket keresnek az újratelepített populáció védelmére.

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület (NTE) két helyre keres ürgeőröket, Túrkeve külterületére – írja a Bors Online. Az 1982-ben védetté nyilvánított rágcsálók természetes ellenségei a ragadozó madarak, de egy időben a bundájuk és a húsuk miatt az emberek is vadásztak rájuk.

Emberi madárijesztőket keresnek: önkéntes ürgeőrök jelentkezését várják Túrkevén

Molnár Géza, a NTE programvezetője a Borsnak elmondta, az ürgék elszaporítására azért is van szükség, hogy a szintén fokozottan védett madarak – kerecsensólymok és parlagi sasok – táplálékát biztosítani tudják. Az ürgeőröknek 24 órában egy-egy 50×50 méteres területen kell “járőrözniük”, hogy a ragadozó madarakat jelenlétükkel elriasszák.

A programvezető szerint húsz napra van szükség, amíg az újonnan érkezett ürgék kiismerik a területet, ezután már képesek lesznek megvédeni magukat a ragadozóktól.

További cikkek védett állatokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése