Vállalták a botrányt, de a szerelmet választották
Közel kétszáz éves történet az övék, mégis ismerősnek hat, hiszen ők már akkor modern elvek szerint éltek. Figyelmen kívül hagyva hagyományokat, szabályokat, berögzült elvárásokat, szakítottak minden konvencióval, persze környezetük nem kis bosszúságára. Eugénia császárné Eugenia de Montijo néven született 1826-ban, spanyol nemes kisasszonyként. Házassága révén lett Franciaország császárnéja, méghozzá az utolsó, ugyanis III. Bonaparte Napóleonhoz ment feleségül. Párizsban nevelkedett, a legelőkelőbb zárdában, szigorú, vallásos elvek szerint. Későbbi férjével, a nála 18 évvel idősebb III. Napóleonnal már fiatal korában találkozott. Ott volt ugyanis azon a bálon, amelyet a férfi tiszteletére rendeztek abból az alkalomból, hogy a Francia Köztársaság elnökévé választották 1848 decemberében.
Megismerkedésük után persze nem ment minden simán, hiszen a Bonaparte család sarjaként Napóleonnak a birodalom politikai érdekei szerint kellett volna feleséget keresnie, de a lázadó típusú, minden elvárással szembemenő vezető végül másképp döntött, méghozzá úgy, hogy ő bizony szerelemből házasodik. 1853 januárjában bejelentette eljegyzését Eugéniával, és még abban a hónapban meg is tartották az esküvőt. Ahogyan III. Napóleon ünnepi beszédében fogalmazott: “Olyan nőt választottam, akit szeretek és tisztelek, nem pedig azt, akit nem is ismerek, és a szövetség az előnyök mellett áldozatokkal is járna.”
Igazi szerelem volt tehát az övék, azonban rajtuk kívül senki más nem örült a frigynek. A politikai élet szereplői felháborítónak és megalázónak gondolták az országra nézve e házasságot, hiszen az ifjú arát nem tartották rangban megfelelőnek a Bonaparte leszármazotthoz, és a család sem rajongott az új jövevényért hasonló okokból. A házaspár azonban nem törődött a rosszindulatú megjegyzésekkel, és 1856-ban már meg is született egyetlen gyermekük.
A politikában is csak egymásban bíztak
Eugénia és III. Napóleon nemcsak a magánéletben voltak egymás társai, hanem úgy tűnt, hogy a munkában is nagyon jól megértették egymást. Eugénia rendkívül művelt és intelligens volt, ezért férje rendszeresen kikérte tanácsát, véleményét bizonyos politikai ügyekben. Mondhatni, hogy együtt kormányozták az országot, ami akkoriban szinte elképzelhetetlen volt, hiszen egy nőnek 150 évvel ezelőtt egyáltalán nem engedtek beleszólást a politikába. III. Napóleon azonban ezzel sem törődött, olyannyira nem, hogy a kor szellemiségével ellentétben többször tette meg régenssé feleségét, amikor neki el kellett utaznia, azaz rábízta az egész ország irányítását, és Eugénia helyt is állt.
A név kötelezte is a fiatal hölgyet minderre, hiszen a Bonaparte család tagjaként férje elvárta tőle, hogy eszméjüknek megfelelően viselkedjen, azaz ahogyan III. Napóleon fogalmazott: a Bonaparte név “a belügyekben tekintélyt, vallást, jólétet jelent, a külügyekben nemzeti méltóságot”. Bár a későbbiekben valóban ennek megfelelően uralkodott, a hatalmat azért erőszakkal ragadta magához: államcsínnyel hosszabbította meg köztársasági elnöki kinevezését, és zavargások közepette állította vissza a császárságot.
Eugénia lett korának divatdiktátora
Eugénia nemcsak politikai tevékenységével, hanem eleganciájával, lenyűgöző kisugárzásával is emelte a császárság fényét. Kemény elvei és férfias határozottsága mellett ugyanis a női oldalát sem tudta letagadni. Imádta a ruhákat, valósággal megreformálta a hagyományos női öltözködést, és igazi divatdiktátorrá lépett elő. Egész Európa az ő ruháit leste és utánozta viseletét. Neki köszönhetően terjedt el az 1800-as évek közepén az abroncsos szoknya, majd néhány évvel később a hatalmas ruhák után a szolidabb viseletek, amelyeket szintén ő vezetett be a köztudatba.
A császárné volt az első nő a történelem során, aki mai szóval élve saját stylistot tartott. A Franciaországba települt angol divattervező, Charles Frederick Worth ugyanis annyira elvarázsolta ruhakölteményeivel a császárnét, hogy állandó munkát Eugéniánál, és ezáltal világhírnevet szerzett magának. A császárné egyébként nemcsak az öltözködésben teremtett divatot, hanem a sminkelés terén is újításokat vezetett be. Neki volt köszönhető az is, hogy teret nyertek a belsőépítészetben, a dekorációkban a neoklasszicista bútorok, és kifejlődött az empire stílus.
A császárné adott világhírnevet Louis Vuittonnak
Eugénia nemcsak a ruhákért, hanem a kiegészítőkért is rajongott, és nem elégedett meg azzal, amihez mások már hozzászoktak. Mindig az újdonságot, az eleganciát és a különlegességet kereste mindenben, és ha nem találta, akkor megcsináltatta. Ennek köszönhetően kapott hírnevet az addig szinte ismeretlen táskakészítő, akinek neve ma már világvezető márka: Louis Vuitton. Mivel Eugénia rengeteget utazott, számos utazóládára, bőröndre is szüksége volt ugyanis, amelyet Vuittonnal készíttetett el. Mivel különlegesen gyönyörű, praktikus és egyben nagyon strapabíró bőröndkészlet született a mester keze alatt, attól a perctől kezdve mindenki, aki élt és mozgott az arisztokrácia körében, kizárólag nála készíttette táskáit, a Vuitton név pedig egy csapásra kitörölhetetlen lett a divat világából.
A gyász lett Eugénia végleges divatja
A Bonaparte név III. Napóleon eszméje szerint egyet jelentett a birodalom fejlődésével és csillogásával, azonban nagyban hozzájárult a császárság és a császári házaspár bukásához is. A francia–porosz háborúba való belépést ugyanis Napóleon nem utasíthatta el, hiszen egész politikája a nacionalizmuson, a dicsőség hajhászásán alapult. A fronton azonban sorozatos vereségek érték a franciákat, így 1870-ben végül megbukott az általa felépített rendszer, és újra kikiáltották a köztársaságot. Az uralkodói pár menekülni kényszerült. Angliában telepedtek le, hiszen jó kapcsolatokat ápoltak a brit királyi házzal, de Eugénia hamar egyedül maradt. Férje nem sokkal később betegségben meghalt, fia pedig szintén életét veszítette egy katonai összecsapásban, így a császárné több mint 40 évet élt egyedül, 94 éves koráig, visszavonulva a közélettől. Mivel óriási ruhatárát és ékszereit Franciaországban kellett hagynia, élete hátralévő részében már egyszerűen öltözködött, és általában feketében. A gyász lett az ő örökös divatja.
