Szabadidő

Hirtelen előkerült még egy pandabébi a bécsi állatkertben

Augusztus elején szült egy pandamama, de a gondozók eddig csak egy piciről tudtak. Most előkerült még egy, rá nem számítottak.

A Bécs melletti Schönbrunn állatkertje az első európai park, ahol természetes fogantatás útján sikerült szaporítani a pandákat. 

Az osztrák főváros állatkertjében augusztus 7-én jött világra a legújabb pandaszaporulat, de mivel az ottani gondozók igyekeznek a lehető legtermészetesebb életkörülményeket biztosítani a ritka és értékes állatoknak, egyelőre maguk is csak webkamerán keresztül látnak be az elletőboxba. 

Bár a gondozók a kihallatszó hangok alapján hamar két kis pandabébi létére következtettek, a monitoron egészen péntekig csak egy apróság volt látható. 
    

Az óriáspandák gyakran hoznak világra ikreket, de az anya legtöbbször csak az erősebb példányt neveli fel, és általában is mindössze 50 százalékos az újszülött pandák túlélési aránya, ezért a névadás is csak 100 nappal a születés után történik. 

A schönbrunni állatkert keddi közleménye szerint jó esélyek mutatkoznak a mindössze 100 grammal és 10 centiméterrel született kis pandák megmaradására, mert mindkét bocs szépen növekszik, és anyjuk, Jang-jang nagyon nyugodtan viselkedik.

Egy, a pandaház oldalán elhelyezett monitoron a látogatók is láthatják az elletőboxban történő eseményeket a webkamera segítségével, sőt az állatkert a honlapjára és közösségi oldalaira is felhelyez fotókat, felvételeket a pandabébikről.

Ez már a negyedik természetes szaporulat a bécsi állatkert történetében, a kicsik várhatóan négy hónapos koruk körül másznak ki az elletőboxból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top