Elindult a közmédia új televíziós csatornája, az oktatási és kulturális témákkal foglalkozó M5. A 24 órában műsort kínáló, harmincnál is több új műsorral induló – néhányat a köztévé más adóiról átvevő – M5 struktúrája három lábon áll.
Minden, amit az újonnan indult M5 csatornáról tudni kell:
- Kora délutántól természet- és dokumentumfilmeket, a nemzetközi kitekintés mellett elsősorban magyar munkákat kínálnak.
- Délután négy órától oktatási programok kerülnek adásba, nagyon erős nyelvi tartalommal; az angol, a német, a francia, az orosz, az olasz és a spanyol nyelv tanulását támogató tartalmakat kínálnak.
- Este hétkor, az ismét jelentkező Vers mindenkinek után félórás Kárpát-medencei kulturális és tudományos híradót sugároznak, majd színházi előadások, operaelőadások, balett- és koncertfilmek lesznek műsoron, este pedig tematikus filmsorozatokkal, a magyar és az európai művészfilmek legjavával várja a nézőket az M5.
- A közönség igényéhez igazodó hétvégi műsorrendet alakítottak ki, amelyben például délelőtt kétórányi kulturális ajánló kapott helyet; a hajnali és a délelőtti órákban pedig megismétlik majd a napközbeni műsorokat.