Szabadidő

Ő az első nő, aki elvitte a Maradj talpon! 25 millióját

A Maradj talpon! főnyereményét eddig mindössze hárman vitték el. Ő az első nő, aki csatlakozott hétfőn az illusztris társasághoz. Judit titokban jelentkezett a játékra, még családja sem tudott terveiről. Ezúton is szívből gratulálunk a csodás játékhoz és a csillogó nyereményhez.

Kiss Judit a Maradj talpon! pénteki adásában kezdte a játékot, majd hétfőn ugyanolyan lendülettel folytatta. A rendkívül szimpatikus hölgy egyébként tapasztalt kvízjátékos, informatikával foglalkozik, két felnőtt gyermek édesanyja, egyúttal kétunokás boldog nagymama is.

A két adásban végig magabiztosan játszott, inkább a játék élvezete inspirálta és mozgatta döntéseiben, mint a hatalmas nyeremény ígérete. A tizedik, mindent eldöntő párbaj előtt elhasználta utolsó passzlehetőségét is. Judit mégis a megérzésére hallgatott, és úgy döntött, belevág az utolsó párharcba, amelyből ismét csak ő került ki győztesen.

Kiss Judit ezzel történelmet írt a játékban, hiszen ő az első nő, aki elvitte a 25 milliós főnyereményt. Ez a kivételes bravúr előtte is mindössze három úrnak sikerült csak.

Judit elmesélte, hogy több kvízműsorban is játszott már, sőt kocsmakvízeket vezet, de ilyen hatalmas összeget még soha nem nyert. Judit tudása mellett óriási önuralma is figyelemre méltó volt. Aztán meg az is kiderült, hogy sem családjának, sem a barátainak nem árulta el, hogy jelentkezett a játékra, sőt még a felvétel után sem mondta el nekik, hogy nyert. Ők is épp úgy a hétfői adásból tudták meg az elképesztő örömhírt, ahogyan mindenki más, aki látta a műsort.

A 25 milliós fődíj összegéből gyermekeinek szeretne segíteni amellett, hogy a saját hitelét is visszafizeti belőle. Régóta dédelgetett álma megvalósítására is jut a mesés összegből, részt szeretne venni egy Földközi-tengeri hajóúton és delfinekkel akar úszni a szabadban.

Juditnak, a Maradj talpon! kvízjáték első női győztesének szívből gratulálunk mi is.

Kiss Judit az első nő, aki elvitte a Maradj talpon! 25 milliós fődíját (fotó: Bara Szilvia - MTVA)
Kiss Judit az első nő, aki elvitte a Maradj talpon! 25 milliós fődíját (fotó: Bara Szilvia – MTVA)

(Híradó)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top