nlc.hu
Szabadidő
Egymillióval hálálta meg a sors az udvarias ember türelmét

Egymillióval hálálta meg a sors az udvarias ember türelmét

Ugye milyen bosszantó, amikor valaki befurakszik elénk a sorba? Az emberek java része hangosan kikérné magának, egy új-zélandi férfi azonban buddhai türelemről tett tanúbizonyságot és nem emelte fel a hangját. Meg is lett a jutalma.

A szigetország egyik lottózójában történt az eset, a neve elhallgatását kérő férfi a NZ Herald című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy ő csak egy lottószelvényt szeretett volna vásárolni, a sorban állás közben pedig arra lett figyelmes, hogy valaki betolakodott elé.

“Nem kellett sehova sem sietnem, ezért nem szóltam semmit, inkább ráhagytam – mondta az ismeretlen az újságnak. – De úgy látom, a karma is figyelt, mert ha nem engedem, akkor lehet, hogy ő kapta volna a nyerő szelvényt, nem én.” (Az ottani lottó picit másképp működik, mint a magyar, nem a játékos által behúzott számokkal, hanem véletlenszerűen sorsolt számjegyekkel indulhatnak a vevők a nyereményért.)

Mint azt sejteni lehet, a férfi hatalmas nyereményre tett szert: egymillió új-zélandi dollárt, azaz több mint 200 millió forintot vághatott zsebre a sorsolás után.

A szerencsés nyertest arról is megkérdezték, hogy mire költi majd a nyereményét: “Egyelőre csak egy dolog jutott eszünkbe a feleségemmel, hogy végre lehet egy saját házunk, emiatt nagyon izgatottak vagyunk!”

“Nem tudjuk még, hogy a többivel mihez kezdünk, de bármi is lesz, ez a nyeremény hatalmas változást jelent majd az egész családunknak – hihetetlenül jó érzés!”

További cikkek lottónyertesekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top