Szabadidő

Riói aranyérmesek kampányolnak a budapesti olimpiáért – videó

Elkészültek a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot itthon népszerűsítő reklámfilmek, illetve megválasztották az esemény kilenc nagykövetét is.

Alig van már pár hónap addig, amíg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság eldönti, hogy a három város – Budapest, Los Angeles, Párizs – pályázata közül melyiket támogatja, azaz hogy hol rendezik a 2024-es nyári olimpiai játékokat. A pályázatok társadalmi elfogadottsága is befolyásolja majd a NOB-ot a döntésben, ezért kampány indult a budapesti olimpiai pályázat hazai népszerűsítéséért.

Három reklámfilm készült, amelyekben olimpikonjaink – Kozák Danuta, Szilágyi Áron és Kemény Dénes – arról beszélnek, miért is szeretnének hazai rendezésű olimpiát.

Hétfőn kihirdették a 2024-es budapesti olimpiai pályázat nagyköveteit is, akik részt vesznek a pályázat hazai és nemzetközi népszerűsítésében, támogatásában, s nyilvános szerepléseik alkalmával is megosztják a budapesti játékokkal kapcsolatos gondolataikat a közönséggel.

A nagykövetek: Csák János, Fellegi Tamás, Habsburg György, Christopher Mattheisen, Martonyi János, Rost Andrea, Szalay-Berzeviczy Attila, Szép Fruzsina és Zwack Sándor.

kreativ.hu/MTI/NLCAFE

Olvass még a Budapest 2024-es olimpiai pályázatáról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top