A hollywoodi filmek “igaz történet alapján” mondatával nagyon kell vigyázni, ugyanis a filmesek hajlamosak nagyon szabadon értelmezni azt. A legjobb példa erre talán a kilencvenes évek végén több Oscar-díjjal jutalmazott Fargo, aminél szintén elhangzik ez az állítás, csakhogy az újságírók hosszas nyomozás után sem találtak rá az alapjául szolgáló történetre. Az alkotók azzal védekeztek, hogy a történetük számos olyan elemből épült fel, ami valahol-valamikor tényleg megtörtént, és a kiírást félig-meddig poénnak szánták, de valljuk be, ez azért így elég sovány. Ha netán valóban megtörtént esemény inspirálja a filmeseket, sok esetben a hatásos moziélmény kedvéért bármikor hajlandók a sztorin és a karaktereken olyan sokat változtatni, hogy a végén már alig ismerhetünk rájuk. Pont ezért nem árt vigyázni december egyik sztárpremierjével, a Szövetségesek című világháborús románccal sem, ami szintén büszkén hirdeti magáról, hogy igaz történet alapján készült, ám a konkrétumok terén ennél tovább nem merészkedik.
Történetek, amiket sosem felejtünk
Vannak történetek, melyek örökké velünk maradnak. Steven Knight forgatókönyvíró ezt a saját bőrén is tapasztalhatta, amikor még a húszas évei elején egy angol lánytól hallott egy sztorit két ellenséges oldalon álló kémről, akik a II. világháború idején egymásba szerettek, hogy aztán a valódi személyiségük lelepleződése után egymás ellen forduljanak. Bár nagyon jó volna többet tudni erről a románcról, az alkotók nem kényeztetnek bennünket nevekkel vagy bizonyítékokkal: egyszerűen bemondásra vagyunk kénytelenek elhinni, hogy a filmen látott képsorok valaha, valamikor, valakikkel talán tényleg megtörténtek. Vagy legalábbis valami hasonló már megeshetett zűrzavaros történelmünk során.
Persze attól, hogy csak tömény kitaláció az egész, még lehet elképesztően izgalmas, hiszen a leírás alapján én rögtön beállnék a sorba mozijegyet vásárolni. A film főhőse Max Vatan (Brad Pitt), a Brit Különleges Műveletek Igazgatóságának bérgyilkosa, ez a titkosszolgálat elit egységét jelentette, közvetlenül Churchill alá besorolva. Az egység tagjai azt a feladatot kapták, hogy a francia ellenállással közösen minél több merényletet és szabotázst hajtsanak végre a németek ellen. A férfi belehabarodik Marianne-ba (Marion Cotillard – akit a bulvárpletykák érzékenyen érintettek mostanság), a francia ellenállás harcosába, és annak ellenére, hogy nem bízhatnak egymásban száz százalékig, mégis összeházasodnak. Csakhogy Max főnökei úgy látják, komoly esély van arra, hogy Marianne valójában áruló, és a férfi dolga, hogy ezt mielőbb kiderítse, és ha igaz, leszámoljon vele.
A legtöbb ellenséges románc németek és franciák között született
Egy háború során szerelembe esni az ellenséggel sokszor egyértelmű árulást jelentett, de az emberi természet nem úgy lett kitalálva, hogy parancsszóra ellen tudjon állni a szerelem kísértésének, így rengeteg olyan esetet jegyeztek fel a történelemkönyvek, amikor ellenséges oldalon harcolók lettek egymáséi. A II. világháború során, amiből a nők is alaposan kivették a részüket, ez a legtöbbször a németek és a franciák között esett meg, elsősorban Franciaország több éven át tartó német megszállása következtében. Ennek eredményeként a világháború után nagyjából kétszázezer (!) frankogermán csecsemő születését számolták össze, ami olyan sok volt, hogy a francia ellenállók országuk szégyenének nevezték.
Német katonák francia nők társaságában (Fotó: Getty Images)
A konzervatívabb becslések szerint a német katonák a háborús évek során néhány százezer háborús gyermekkel (ez a hivatalos elnevezése azon babáknak, akik egy megszállás idején születnek, és egy megszálló katona az apjuk) “ajándékozták meg” a világot, ám ezt a számot a kevésbé konzervatívan számolók milliókra becsülik. A filmeseknek bőven lett volna lehetőségük valóban megesett és dokumentált tiltott szerelmek közül válogatni. Az alábbi kapcsolatokból mind kiváló film készülhetett volna.
Johann és Lisette szerelme
Johann és Lisette szerelme azért különleges, mert ők már néhány évvel a világháború kirobbanása előtt, 1937-ben megismerték egymást, amikor a fiú Párizsban járt a világkiállításon, és arról álmodozott, hogy egyszer építész lesz. Románcuk akkor gyors életű volt, ám három évvel később folytatódott, amikor Johann már a német csapatokkal együtt érkezett a francia fővárosba. 1940 nyarán még nem kezdődött meg a németek zsidók utáni hajszája és az ellenállók módszeres levadászása Párizsban. A megszállók ekkor még viszonylag kevesen voltak, és azt a parancsot kapták, hogy legyenek udvariasak. A francia férfiak jó részét besorozták, sok volt a magányos nő, így természetes, hogy ilyen helyzetben románcok születtek. Johann és Lisette szerelme is újra fellángolt, annak dacára, hogy a férfit odahaza felesége és a gyermekei várták. Lisette-nek ugyan sok kétsége volt, de a férfi kitartása meghozta gyümölcsét, és ők ketten a város felszabadításáig együtt maradtak.
A kollaboráns nőkre a megszégyenítés várt (Fotó: Getty Images)
Kapcsolatuknak híre ment, és Lisette fejét kopaszra borotválták, ezzel jelezvén honfitársainak a városban, hogy árulónak tartják. Lehetett volna rosszabb is, ugyanis sok nőt meztelenre vetkőztetve kergettek végig Párizson, egy testére festett óriási horogkereszttel. Johann hadifogságba esett, 1949-ben szabadult, és nem a feleségéhez, hanem Lisette-hez tért vissza. Ők ketten hotelt nyitottak a Constance tó partján, és szívesen írnám azt, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, de sajnos nem így történt. Johann nem bírt a vérével, és folyton fiatal nők után kajtatott ahelyett, hogy a hotel ügyeivel törődött volna. Egy rablás végleg tönkretette az amúgy sem virágzó business-t. Elszegényedtek, de a férfi folyamatos hűtlenkedései ellenére együtt maradtak. Johann 1986-ban halt meg, Lisette 2000-ben. A nőt jelképesen a francia-német határ közelébe temették.
Harry és Friede története
Nem csak német férfiak és francia nők szerelmétől volt hangos a II. világháború. Harry Leslie Smith a Brit Királyi Légierő rádiósaként érkezett Hamburgba, miután a szövetségesek elfoglalták a várost. Eleinte gyűlölte a németeket azért, amit a hazájával tettek, de látva a bombázások okozta pusztítást és a szenvedéseiket, egy idő után megértőbbé vált velük. Friedét egy nap a piacon látta meg, és a lány határozott, büszke kisugárzása azonnal megfogta a férfit. Friede eleinte óvatos volt, és nem engedte közel magához Harryt, de a férfi elérte, hogy igent mondjon egy közös piknikezésre.A szexet még csak elnézték akkoriban, de a szerelmi kapcsolatok szigorúan tilosnak számítottak az ellenséggel, ők ketten mégis a súlyos büntetés árnyékában lettek egymáséi nemcsak testben, hanem lélekben is. Friede haza akarta küldeni Harryt, hogy biztonságban legyen, de a férfi ragaszkodott a maradáshoz, és amikor 1946 nyarán megváltoztak a törvények, ők ketten rögtön összeházasodtak, és elköltöztek Angliába.
Friede és Harry
Heinz és June örökké tartó románca
A németek ugyan bombázták a briteket, de a szigetüket sosem tudták elfoglalni. Ez azonban nem akadályozta meg a 25 éves Heinz Fellbrichet, hogy meghódítsa egy 18 éves angol lány, June Tull szívét. A férfi hadifogolyként került Angliába, és egy foglyoknak fenntartott táborban élt, ami azért egy-két fokkal jobb volt a börtönnél: időnként például kimenőt is kaptak. Egy ilyen alkalommal ismerkedett meg June-nal, és bár szerelem volt az első látásra, egyáltalán nem volt könnyű dolguk. A férfinek viselnie kellett ruháján a hadifogoly jelzést, ezért folyamatosan kapták a megjegyzéseket az utcán (“Nem találsz magadnak egy rendes angol fiút?”). Igyekeztek minél elhagyatottabb helyeken találkozni. June apja elnézte a kapcsolatot, az édesanyja viszont ellenezte, főképp miután a lányról kiderült, hogy terhes.
Házasságon kívül gyereket szülni már önmagában óriási botránynak számított, ha pedig egy német katona volt a gyerek apja, a skandalum leírhatatlanul nagy volt. Szerencsére a törvények lazultak 1947-re, amikor June végre hozzámehetett Heinzhez, akinek a zakóját a fogolytársai varrták, hogy ne kelljen az esküvőn is a jelzett rabruhát viselnie. A táborvezető engedélyével Heinz távozhatott a nagy napon, az eseményre pedig rengeteg újságíró jött el szerte az országból. A férfit végül egy héttel gyermekük születése előtt engedték végleg szabadon. Hat gyermekük, tizenkét unokájuk és tizenöt dédunokájuk született. Az angolok sokkal kevésbé voltak megértők June-nal, mint Heinzcel, és sokáig kellett megbélyegezettként élniük, ám a szerelmük átsegítette őket a nehéz időszakon.
