Szabadidő

Hosszú Katinka ismét aranyat nyert

Talán már nem is hír, hogy Hosszú Katinka újabb aranyérmet nyert. A kanadai rövidpályás úszó-vébé első napján nemcsak a háromszoros olimpiai bajnoknő szerepelt sikerrel, Bernek Péter az első döntőben nyert bronzérmet. És ezzel még nem ért véget a világbajnokság nyitónapja.

Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüst-, Bernek Péter pedig bronzérmet nyert az úszók rövidpályás világbajnokságának keddi nyitónapján a kanadai Windsorban. Az esti döntőbe Bernek Péter címvédőként érkezett, ahol a negyedik legjobb idővel léphetett a rajkőre. A 24 éves magyar versenyző féltávnál a harmadik helyen állt, és helyezését megtartva, a világbajnokság első döntőjén, 3:37.65 perces idővel bronzérmet nyert. 

Berneket követően Hosszú Katinka indult a 200 méteres gyorsúszás döntőjében, ahová a legjobb idővel kvalifikálta magát. Katinka már az első 50 méter után igencsak maga mögött hagyta ellenfeleit, sokáig úgy tűnt, simán nyerhet, aztán a szám korábbi nagy medencés olimpiai és világbajnoka, az olasz Federica Pellegrini hatalmas hajrával megelőzte őt. Hosszú Katinka 1:52.28 perces idővel csapott célba.

“Jól kezdtem, de túlagyaltam az utolsó ötven métert, amikor láttam, hogy jön fel az olasz. Az utolsó két fordulót elrontottam, picit szétszórt volt ez, de nagyon örülök az ezüstéremnek, mert ez nem a legjobb számom” – nyilatkozta az M4 Sport helyszíni riporterének a kiváló úszónő.

400 méter vegyesen aztán Hosszú Katinka világcsúcstartóként állt rajtkőre. Már 200 méter után közel két másodperccel vezetett riválisai előtt, háton pedig szinte megduplázta ezt. Az utolsó száz méterre már közel fél medencés előnnyel fordult, végül hatalmas előnnyel, 4:21.67 perces idővel ért célba. Hosszú Katinka ezzel pályafutása hetedik rövidpályás világbajnoki aranyérmét szerezte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top