nlc.hu
Szabadidő

Ebben a TV2-es műsorban látható Som Balogh Edina

A TV2 egyik műsorában tért vissza a képernyőre a várandós Som Balogh Edina, aki hosszú évekig alakította Nádor Kingát a Barátok köztben. Az egykori szépségkirálynő ma már inkább fest, és hamarosan megszületik második gyermeke.

Som-Balogh Edina szépségkirálynőként lett ismert, majd 2004-től alakítja Géza szerelmét, Nádor Kingát a Barátok köztben. Edina jelenleg második gyermekével várandós, és a napokban a TV2 egyik műsorának, a Babavilágnak volt a vendége.

A felvételre elkísérte hároméves kisfia és férje, Som Krisztián is. Edina második gyermek jövő február végén, március elején születik majd meg, és a szülők azt is tudják, hogy kislány lesz. „Számomra semmi nem számított, csak az, hogy minden vizsgálatnál azt a választ kapjam az orvosoktól, hogy minden rendben van a babával” – mondta a felvételen Som-Balogh Edina, akinek azután sikerült újra teherbe esni, hogy tavaly elveszítette kisbabáját. „Most kezdem felfogni, hogy lányom lesz, és vehetek majd neki színes, rózsaszín, lányos ruhákat” – folytatta mosolyogva a Barátok közt szereplője, aki fia születése után festeni kezdett és hamarosan kiállítása is nyílik. „Készülök mesekönyvvel is. Két ötletem is van erre.”

 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top