Egy kínai kutató vett észre azt a megkövült gyantadarabot – borostyánt –, amelybe a veréb méretű dinoszaurusz farka beleragadhatott százmillió évvel ezelőtt. A leletet Mianmarban, Myitkyina város piacán találták.
A felfedezés nagyságát nem kisebbíti, hogy a borostyán a dinoszaurusz mindössze 36 milliméternyi farkát rejtette csonttal, hússal, bőrrel és tollal együtt. Maga az állat sem volt nagyobb 15 centiméternél.
Hogy el lehessen képzelni a kezes rablót:
“Ez az első ilyen lelet, nagyon izgatott vagyok” – mondta Ryan McKellar paleontológus, a kanadai Királyi Saskatchewan Múzeum munkatársa, a Current Biology című tudományos lapban megjelent tanulmány egyik szerzője.
A kutatók szerint a farok egy Maniraptorához (“kezes rablók”), a kétlábú, madárszerű dinoszauruszok egy egyedéhez tartozott, azon ritka dinoszauruszcsoportok egyikéhez, melyeknek testét toll borította. A madarak, melyek 150 millió éve, a jura korban jelentek meg, az apró, tollas dinoszauruszokból fejlődtek ki.
Beleragadt a farka
McKellar szerint a dinoszaurusz életének végét jelentette, hogy a farka beleragadt a gyantába. “Nem hullajhatták el a farkukat úgy, mint a gyíkok” – tette hozzá.
A farok mikroszkópos és szkenneléses vizsgálatával megállapították, hogy felső felülete mogyoróbarna, alsó része halvány vagy fehér, ami a rejtőzködő mintázatra vall.
“Látunk olyan tollakat, amelyek még mindig a farokhoz kapcsolódnak, látjuk, hogyan illeszkednek hozzá, megnézhetjük a formájukat mikrométernyi pontosságig, még a tollakban lévő pigmenteket is” – mondta McKellar.
Kizárt, hogy madár
A farok nyolc csigolyából, puha szövetből és tökéletes állapotban, három dimenzióban megőrződött tollakból áll. Anatómiája alapján a szakértők kizárhatták annak lehetőségét, hogy madáré lehetett, mert a farok viszonylag hosszú és rugalmas volt, és hiányzott róla a madarakra jellemző, a csigolyák összenövésével keletkezett csontos képződmény (pygostyle), amely a madarak farktollainak megtartását segítette.
A felfedezés a tollak evolúciója szempontjából is érdekes. A borostyánba szorult tollak jóval primitívebbek, mint a madártollak, hiányzik belőlük a központi szár.