Vizi E. Szilveszter Széchenyi Nagydíjas agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke nyerte Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj – Kisbolygóval honoris causa című elismerést. A díjat kedden a budapesti Uránia Csillagvizsgálóban adták át.
Az elismerést a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) alapította 1996-ban. Az évente odaítélt kitüntetést a tudományos újságírók szavazatai alapján azok a tudósok vehetik át, akik a legtöbbet tették a tudomány népszerűsítéséért, közérthető megjelenítéséért.
A díjat elsőként Simonyi Károly fizikusprofesszornak, Charles Simonyi édesapjának ítélték 1998-ban. A díjazottak között olyan jeles magyar tudósokat tartanak számon, mint Falus András immunológus, Freund Tamás neurobiológus, Almár Iván csillagász vagy Csányi Vilmos etológus. Az elismeréssel egy kitüntető oklevél is jár, valamint a díjazott nevét egy csillag, 2010-től pedig egy kisbolygó viseli.
Kiss L. László akadémikus, az MTA CsFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet igazgatója elmondta: “A díjazottakról magyar felfedezésű égitesteket neveznek el, ugyanis a felfedezőnek jogában áll nevet adnia az általa észlelt új objektumnak. Így amikor ismertté válik a díjazott személye, javaslatunkkal megkeressük a Nemzetközi Csillagászati Unió, az IAU illetékes bizottságát.” A Vizi-kisbolygó elnevezését hivatalosan december 19-én tették közzé, miután hétfőn megjelent az új elnevezésű kisbolygók listáját tartalmazó IAU-közlemény.
A Vizi E. Szilveszterről elnevezett kisbolygót Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa fedezte fel az intézet Piszkestetői Obszervatóriumának Schmidt-távcsövével. És, hogy miért éppen Vizi E. Szilveszterről nevezték el? “Nem véletlen, hogy éppen az adott kisbolygót neveztük el Vizi E. Szilveszterről, ugyanis 2008. december 31-én, szilveszter éjjelén észleltem először” – mondta Sárneczky Krisztián.
A kisbolygó átmérője körülbelül 5 kilométer, a Mars és a Jupiter pályája között, a kisbolygók úgynevezett főövében kering, és öt és fél év alatt kerüli meg a Napot.