A most következő katasztrófák mindegyike megtörtént esemény, és bár van köztük olyan, amely nem követelt emberéletet, ennek ellenére olyan léptékű eseményekről volt szó, hogy nyugodtan nevezhetőek katasztrófának.
Bostoni teadélután, sok cukorral
1919. január 15-én egy ipari baleset történt a massachusettsi Bostonban, azonban távolról sem átlagos eseményről van szó. A Purity Distilling Company nevű cégnek ugyanis megrepedt az egyik óriási tartálya, amelyben hatalmas mennyiségű melaszt, vagyis sűrű, szinte a kátrányhoz hasonló állagú cukorszirupot tároltak. A repedés eredményeként 2,3 millió gallon, vagyis több mint 8,7 millió liter ragacsos lötty árasztotta el az utcákat.
A bostoni melaszkatasztrófa eredménye (Fotó: Tumblr)
A több mint 50 km/h sebességgel mozgó melasztömeg hatalmas pusztítást végzett, az áradás 21 ember életét követelte, és 150-en sebesültek meg. A helyiek szerint a környék utcáin még évekkel később is lehetett érezni a melasz szagát a nyári melegben.
A katasztrófa a The Boston Daily Globe címlapján
Amikor a föld mindent elnyel
1980. november 20-án a Texaco olajtársaság munkásai a megszokott rend szerint vették fel a munkát a louisianai Peigneur tavon működő olajfúró platformon. Arra azonban nem számítottak, hogy aznap olyasmi történik, amire azóta sem volt példa a világon. Egy számítási hiba miatt ugyanis a fúróplatformot rosszul állították be, ezért a fúrófej betört Diamond Crystal Salt Company a tó alatt húzódó sóbányájába. A lyukon át a tárnába zúduló víz olyan erejű örvényt hozott létre, ami a teljes olajfúró platformot a mélybe szippantotta, tizenegy uszály, számtalan fa és a környező, körülbelül 26 hektáros terület minden mozdítható objektumával együtt. Valóságos csoda, hogy az esetnek egyetlen halálos áldozata sem volt, mivel még a bányában dolgozókat is sikerült mind egy szálig kimenekíteni.
Amikor megfordult a Mississippi
Ha azt mondom, Új-Madrid, valószínűleg csak kevesen tudják hová tenni a térképen, még akkor is, ha mellette szerepel az az információ is, hogy a XIX. század egyik legnagyobb hatású földrengése zajlott itt. Ez a terület a Mississippi folyó régióját jelzi, a jelenlegi Missouri állam területén. 1811 és 1812 között itt következett be egy olyan földrengéssorozat, amelynek gigantikus kiterjedése és ereje alaposan átformálta a környéket. Az első rengést 1811. december 16-án észlelték, az epicentruma a mai Arkansas északkeleti régiójában lehetett. Erősségét akkor még az úgynevezett Mercalli-skálán mérték, ezen 8-as erejű volt a földmozgás – ez a Richter-skálán körülbelül 6,5-es értéket jelent. Az első rengést két másik követte, 1812. január 23-án és február 7-én. Utóbbinál már a talaj is felgyűrődött, több helyen alakultak ki földcsuszamlások, de egyes helyeken még a magma is a felszínre tört.
Romeltakarítás a földrengéssorozatot követően (Fotó: Tumblr)
A korabeli beszámolók szerint a harmadik földrengést követően átmenetileg megfordult a Mississippi folyásiránya, és két ideiglenes vízesés is kialakult. A felgyűrődő talaj miatt az epicentrumtól 15 mérföldre délre létrejött a Reelfoot-tó, az egymásnak feszülő kőzetlemezek között morzsolódó kvarckristályok pedig olyan erejű villanásokat produkáltak, hogy még éjszaka is nappali világosságot okoztak. A földrengést a környező 90 000 négyzetmérföldes területen lehetett érezni, ez 129 499 négyzetkilométernek felel meg – összehasonlításképpen: Magyarország területe 93 030 négyzetkilométer. Az 1906-os San Franciscó-i pusztító földrengést “csak” 6000 négyzetmérföldön, vagyis 15,5 négyzetkilométeres területen érezték.
Amikor elmaradt a nyár
Az indonéziai Mount Tambora vulkán 1815-ös kitörésének hatását az egész világon érezni lehetett. Az északi féltekén, főként Európa és Észak-Amerika területén az átlaghőmérséklet közel 1 fokot esett, ami jelentős élelmiszerhiányt okozott. Az Egyesült Államok területét száraz köd lepte be, miközben például New Yorkban és Maine-ben rekordmennyiségű hó esett – júniusban. Franciaországban zavargások törtek ki, miközben Nagy-Britanniát és Olaszországot pedig vöröses vulkáni hamu borította be.
A pokol kapuja
Türkmenisztán északi részén a Kara-kum-sivatagban található egy bizarr kráter, amely lassan fél évszázada lángokban áll. A Darvaza-kráterről több kutató úgy tartja, hogy egykor a szovjetek próbáltak meg földgázt kibányászni a mélyéről. A kezdeti vizsgálódások után attól tartottak, hogy a kráterből más mérgező gázok is szivároghatnak, ezért – ott és akkor valószínűleg jó ötletnek tűnt – 1971-ben begyújtották az egészet. A közel 70 méter széles és több mint 30 méter mély kráter azóta is lángokban áll.
Türkmenisztán kormánya abban reménykedik, hogy valamilyen módszerrel sikerül majd lefedni a krátert, hogy megakadályozzák a lángok terjedését, de valószínűtlen, hogy az ide tervezett ingatlanfejlesztések hatalmas sikerrel kecsegtetnének a közeli jövőben.
A texasi láncreakció
Kevés amerikaibb nevű város lehet Texas Citynél, a Galveston-öböl kis kikötővárosánál. És mivel Texasban minden nagyobb, nem véletlen, hogy a világ egyik legkülönösebb katasztrófája is itt történt. Egészen pontosan 1947. április 16-án kezdődött minden, amikor a francia SS Grandcamp nevű hajó fedélzetén tűz ütött ki. Ezzel még nem lett volna baj, ha a hajó rakterében nem 2300 tonna ammónium-nitrát (amelyet műtrágya és robbanóanyag előállítására használnak) pihent volna.
A rövidesen bekövetkező robbanás a környéken nem kevesebb mint ezer épületet tett a földdel egyenlővé. Ezzel azonban még nem volt vége, ugyanis a robbanás láncreakciót indított be. A környéken számtalan ipari létesítmény, többek között számos vegyi üzem egymás után lobbant be, így robbanás robbanást követett, a tűz pedig egyre csak terjedt.
A sorozatos robbanások füstje beborította az eget (Fotó: Tumblr)
Az eset azóta is az USA történetének legtöbb halálos áldozatot követelő ipari balesete volt, egyben a legnagyobb erejű nem nukleáris robbanás az Egyesült Államok területén. A láncreakció 567 halálos áldozatot követelt – két kivétellel Texas City összes tűzoltója is odaveszett a lángokban – a sebesültek száma pedig meghaladta az ötezret.
A rejtélyes tunguszkai incidens
A mai napig nem tudni pontosan, hogy mi történhetett 1908-ban a kietlen szibériai régióban, a leírások szerint ugyanis egy hatalmas tűzgolyó jelent meg az égen, majd gigantikus robbanást idézett elő a mai Krasznojarszk felett. A robbanás egy 32 kilométer sugarú körben mintegy 80 millió fát tarolt le, megsemmisítve minden élőlényt a környéken. Bár a legvalószínűbb magyarázatok szerint egy hatalmas meteor vagy aszteroid robbanhatott fel a légkörben, a korabeli sajtóban hamar megjelentek a nekivadult találgatások, amelyek földönkívüliekről, illetve titokzatos antianyag-fegyverek tesztjéről szóltak. Egyesek szerint a feltaláló Nikola Tesla egyik találmánya okozott zavart a Föld légkörében, amelynek a bolygó másik felén élők itták meg a levét.
Azonos irányban letarolt fák a tunguszkai esemény után
Amikor felrobbant a tó…
1986. augusztus 21-én váratlan dolog történt a kameruni Nyos-tóban: egy úgynevezett limnikus kitörés, ami akkor következik be, amikor egy mély vizű tóból hatalmas mennyiségű szén-dioxid szabadul fel. A jelenség eredményeként 150 méteres magasságig feltörő vízoszlop lövellt ki a tóból, amely kisebb cunamit is okozott. Ennél azonban tragikusabb, hogy felszabaduló szén-dioxid 24 kilométeres körzetben 1700 ember fulladásos halálát okozta. A tó környékére azóta gáztalanító csöveket szereltek fel, hogy megakadályozzák egy hasonló katasztrófa bekövetkezését.
A Nyos-tó zavaros vize a kitörést követően (Fotó: Wikipedia)
A clevelandi luficunami
Vidám rekordkísérletre készültek 1986 szeptemberében az ohiói Cleveland városában a Balloonfest ’86 szervezői, akik a világ legtöbb egyszerre elengedett lufijával akartak bekerülni a rekordok könyvébe. A kísérlet eredetileg jótékonysági adománygyűjtő akcióként indult, amelyhez a Los Angeles-i Balloonart by Treb nevű céget kérték fel, hogy szervezzék meg több mint másfél millió felfújt léggömb egyszerre történő felengedését, ezzel felülmúlva az előző évben a Disneyland vidámpark 30. évfordulóján felállított korábbi rekordot.
A Balloonfest ’86 lufijai még felengedés előtt (Fotó: Tumblr)
A szervezők az időjárás-előrejelzést is figyelték, és látták, hogy nagyobb vihar közelít a város felé, ezért úgy döntöttek, hogy a tervezettnél korábban, valamivel délután 2 óra előtt felengedik a rengeteg lufit. Eleinte úgy tűnt, minden rendben lesz, és valóban látványos fotók készültek az esetről.
Itt még minden rendben volt
A hatalmas mennyiségű léggömböt azonban az érkező hideg légtömegek visszanyomták a városba, ahol kipukkadtak, és a vízzel együtt a földre érkező gumicafatok síkos réteggel borítottak be mindent. Az utak járhatatlanná váltak, sok autós szenvedett balesetet, miközben igyekeztek elkerülni a földre érkező lufikat, a város repterén pedig le kellett állítani a forgalmat. Az esetnek legalább két halálos áldozata is volt, két halász, akiket a parti őrség nem tudott kimenteni az Erie-tóról, mivel a lufik miatt a kereső helikoptereik sem tudtak felemelkedni a talajról. A város vezetőségének az eset után természetesen a bíróságon kellett felelni az átgondolatlan szervezés miatt, Clevelandnek pedig sok millió dollár kártérítést kellett fizetnie.
Forró iszap és kígyóinvázió
Akár isteni büntetésnek is beillene az 1902-ben Martinique szigetén, St. Pierre városában történt katasztrófa. Az 1635-ben alapított települést 1780-ban egy hurrikán csaknem teljesen elpusztította – 9000 ember életét követelte az eset –, ám ennél sokkal súlyosabb dolog történt 122 évvel később. 1902 áprilisában ugyanis a város lakói azt tapasztalták, hogy a települést hatalmas százlábúak, hangyák és viperák tömegei özönlötték el. A kígyók megtámadták a háziállatokat, és legalább 50 ember halálát okozták.
Ennyi maradt St. Pierre városából a vulkánkitörés után (Fotó: Tumblr)
A csúszómászókat nem a démonok szállták meg, hanem a közeli Mount Pelee vulkánról menekültek ide, amely kitörni készült. A tűzhányó ugyan még nyugalmi állapotban volt, azonban a talaj hőmérséklete annyira megemelkedett, hogy az állatok elmenekültek, a mellette lévő tó vize pedig felforrt, és bugyogó sáros zuhataggal árasztotta el a Blanche folyó környékét. A helyiek elborzadva igyekeztek menekülni a szigetről, a kormányzó azonban mindenkit nyugalomra intett, mondván, a vulkán “sohasem törne ki”. Május 8-án a tűzhányó rácáfolt erre, a kitörés pedig összesen 28 000 ember halálát okozta. A város eredeti formájában sohasem épült újjá, kisebb falvak létesültek csak a helyén, évtizedekkel a kitörés után. Jelenleg valamivel több mint 4000 ember lakik csak itt.
