Pénteken esete A Dal 2017 első elődöntőjével folytatódik a dalválasztó show-műsor a Duna és a Duna World csatornákon. A 19.30-tól élőben látható két adásból négyen-négyen jutnak a február 18-ai döntőbe.
Kilencen lépnek A Dal 2017 színpadára pénteken
- Kanizsa Gina – Fall Like Rain
- Radics Gigi – See It Through
- Singh Viki – Rain
- Chase – Dust in the Wind
- Henderson Dávid – White Shadows
- Pápai Joci – Origót
- Soulwave – Kalandor
- Spoon 21 – Deák
- The Couple – Vége van
A pénteki elődöntő vendégfellépője Péter Szabó Szilvia, aki hamarosan műsorvezető lesz, és aki a NOX együttessel részt vett a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, és a Forogj, világ! című dallal a 12. helyen végzett Kijevben, ahol az idei Eurovíziós Dalfesztivált is rendezik májusban.
Kiderül, ki lesz A Dal 2017 felfedezettje
Pénteken derül ki az is, melyik előadó vagy formáció nyerte el A Dal 2017 Felfedezettje díjat. Az elismerést a műsor történetében másodszor adják át, a nyertesről a négytagú zsűri dönt.
A két elődöntőből a zsűri pontjaival három-három versenyzőt juttat a döntőbe, míg a közönség egy-egy dalnak segíthet. A Dal 2017 második elődöntőjét február 11-én szombaton rendezik, a két elődöntőből pedig – a korábbi évekhez hasonlóan – nyolc produkció jut a február 18-ai döntőbe, ahol kiderül, ki képviseli Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 9-e és 13-a között Kijevben.