Bécsben kiállítással és emlékérme kibocsátásával ünneplik, hogy százötven éve, 1867. február 15-én mutatták be a Kék Duna keringőt.
Ifjabb Johann Strauss első kórusműve megrendelésre készült, amelyet a komponista később átdolgozott zenekari művé, amely aztán a bécsi bálok és a híres újévi koncert nélkülözhetetlen elemévé és Ausztria nem hivatalos himnuszává vált.
Az eredeti változat a bécsi férfikórus számára íródott, de amikor átadta nekik a művet, az osztrákok nem voltak éppen keringőzős kedvükben: 1866. július 3-án a poroszok döntő vereséget mértek rájuk a königgrätzi csatában, a Habsburg-birodalom pedig lemondhatott arról szóló álmairól, hogy vezetésével jön létre a német egység.
Az országot sújtó bánat hatására a kórusmű szövegének szerzője, a rendőrhivatalnok Joseph Weyl félig szatirikus, félig siránkozó sorokat írt Strauss zenéjére. A szöveg sokkal inkább tükrözte a császári fővárosban uralkodó levert hangulatot, semmint Közép-Európa nagy folyójának szépségeit. Csak 1889-ben kerültek bele az oly kék és oly csillogó Dunáról szóló sorok.
Sokáig élt a legenda, hogy az 1867. februári bemutató bukás volt, a történészek azonban cáfolták ezt. A bécsi premiert követően több kritikus is dicsérte a művet, egyikük – minden bizonnyal először a zenetörténetben – még a sláger szót is használta.
Világhódító útját az 1867-es párizsi világkiállításon, majd néhány hónappal később Londonban kezdte a mű, amelyet Strauss amerikai turnéja során, 1872-ben már kétezer fős zenekarnak és húszezer tagú kórusnak vezényelt. Egy évszázaddal később a világűrt is meghódította: Stanley Kubrick felhasználta a 2001: Űrodüsszeia című filmjéhez.
A Kék Duna keringő olyannyira eggyé vált Ausztriával, hogy 1945. április 27-én, a náci Németországtól való függetlenné váláskor – hivatalos himnusz híján – azt játszották a parlament előtt. Az Austrian Airlines gépein évek óta felcsendül felszálláskor és landoláskor, és a légitársaság örömére az utasok ragaszkodnak is hozzá.
