Szabadidő

A Szépség és a szörnyetegben jönnek a Disney első meleg szereplői

A Disney-filmek történetének első kizárólagosan meleg jelenete is benne lesz látható A szépség és a szörnyeteg című 1991-es animációs film élő szereplős változatában, amelyet március 23-tól vetítenek a magyar mozikban.

Sosem volt még meleg szereplő és homoszexuális szerelmi jelenet Disney-filmben, de A szépség és a szörnyeteg élő szereplős változatában mindkettő helyet kap. Az amerikai musical rendezője, Bill Condon az Attitude című brit melegmagazinnak adott interjúban fedte fel néhány héttel a premier előtt, hogy a tündérmese figurái közül LeFou, Gaston (Luke Evans) kísérője és fegyverhordozója táplál gyengéd érzelmeket gazdája iránt, és próbál megküzdeni a szerelem és a csodálat között váltakozó érzelmeivel. 

A meleg karaktert Josh Gad amerikai színész olyan érzékenységgel alakítja, hogy “már ez önmagában megérte” – mondta Condon a BBC ismertetése szerint

A rendező szerint a homoszexuális karakter szerepeltetése mérföldkövet fog jelenteni a melegek láthatóságát illetően. 

A film tavaly közzétett trailerét 130 milliószor nézték meg 24 óra alatt. A produkcióban Emma Watson alakítja a fiatal lányt, aki beleszeret a sötét titkokat rejtegető szörnybe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése