Imre az anyukájával és egyik bátyjával nőtt fel, az édesapja arcát még a régi családi fotókról is kivágták. Semmilyen emléke nem maradt a férfiről, és a másik két testvéréről is csak néhány megsárgult kép. Imrét az eltűnt családtagok sosem keresték, úgy érzi, talán nem is gondoltak rá. Ő viszont sok-sok éve kutatott utánuk, mert nem tudott abba belenyugodni, hogy a szüleik gyűlölködése miatt a testvéreknek egymástól elszakítva kell leélniük az egész életüket.
Dunaújvárosban születtem, a testvéreim – akiket keresek – ott maradtak édesapámmal. Mi a bátyámmal – aki sajnos már elhunyt – és édesanyámmal elköltöztünk. Gyerekkorban tartottuk a kapcsolatot Ibolyával, ekkor ötödik vagy hatodik osztályos lehettem
– mesélte Imre, aki azóta nem tudja, mi történt testvéreivel, és őket szerette volna megtalálni, mert már sem édesanyja, sem bátyja nem él.
Lilu és a Keresem a családom stábja hónapokig kereste Imre testvéreit, és rátaláltak Ibolyára, aki először azt mondta, nincs benne testvéri érzés az eltűnt testvérei iránt. De amikor Lilutól megtudta, hogy Imre évtizedek óta ereklyeként őrzi neki írott, gyermekkori leveleit, teljesen összeomlott.
Édesapám elmondása szerint rossz volt a kapcsolatuk édesanyámmal, azt mondta, anyu nem törődött velünk
– mesélte Ibolya, aki vállalta az öccsével való találkozást.
Imre és Ibolya egy hatalmas ölelés után, meséltek egymásnak az életükről és sorsuk alakulásáról.
Kiderült, mindketten igen magányosak, és talán a rossz szülői modell miatt nekik sem sikerült boldog családot alapítaniuk. A Heizler testvérek sok kihagyott évtized után találtak egymásra, és azóta is tartják a kapcsolatot.
