Szabadidő

Máris lerobbant az egyik felújított metrószerelvény

Lesz még mit finomítani a felújított orosz metrószerelvényeken, amelyek közül egynek ki kellett állnia a forgalomból meghibásodás miatt kedd délután, egy nappal az átadás után. A BKV Zrt. szerint azonban megfelelően működnek az ajtók a felújított metrószerelvényen.

Egy technikai hiba miatt leszállították az utasokat a felújított 3-as metró szerelvényéről kedd délután a Gyöngyös utcai megállóban, majd a szerelvény üresen gurult vissza a telephelyre. Az Index információi szerint az ajtók rendesen becsukódtak, de a visszajelzéssel akadt némi gond.

A felújított szerelvényeken már tegnap is rossz időben, és akkor is furán hangzott a “Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!” figyelmeztetés. A metrószerelvényt tegnap adták át hivatalosan.

A BKV Zrt. szerint azonban megfelelően működnek az ajtók a felújított metrószerelvényen. “Ma 15:57 perckor az M3 vonalon menetrend szerint közlekedő felújított metrószerelvényen a Gyöngyösi utca állomáson a járművezető ajtójelzés hibát észlelt, ezért az utasokat leszállította és a szerelvény kiállt a forgalomból. A szerelvény utasajtói ebben az esetben is megfelelően működtek, azonban a jármű vezetője az ajtók nyitott-zárt állapotának visszajelzésénél tapasztalt bizonytalanságot. Az említett hibajelenség az ajtók működését nem befolyásolta, így az utasok biztonságát sem veszélyeztette, de a hiba okának megállapítása érdekében a szerelvényt ideiglenesen kivontuk a forgalomból” – áll a cég késő délutáni sajtóközleményében. Mint írták, az újonnan forgalomba állt szerelvényeknél – mint minden új vagy felújított műszaki rendszernél – a kezdeti időszakban a kisebb meghibásodások, működési zavarok nem tekinthetőek szokatlannak; s hibajelenség okát a szerelvényekre adott jótállás keretében a METROWAHONMASH fel fogja tárni és a hibát térítésmentesen kijavítja. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top