Szabadidő

Egy tojásból bújtak elő a teknőcikrek – hetekbe telt, mire szét tudták őket választani

Az aprócska ikrek még a tenyésztőt is meglepték. Azt mondja, mióta teknősökkel foglalkozik, még nem látott hasonlót.

Chris Leone, a Garden State Tortoise LLC teknősök tenyésztésével és a fajta mentésével foglalkozó szervezet alapítója évek óta foglalkozik Hermann-teknősökkel. Azt mondja, ez idő alatt még egyszer sem volt példa arra, amire most: hogy az egyik tojásból nem is egy, hanem egyszerre két kis apróság bújt elő.

https://www.facebook.com/GardenStateTortoiseLLC/photos/a.272544446127261.56681.267690966612609/860564430658590/?type=3&theater

A The Dodo című online portálnak Chris elmondta, általában sosem segít a kisteknősöknek abban, hogy előbújjanak a tojásból, ám ebben az esetben kivételt kellett tennie. “Láttam, hogy már jó ideje erőlködik, de sehogy sem tud előbújni. Mikor közelebb mentem és alaposan szemügyre vettem a tojást, akkor vettem észre, hogy egy másik teknős is van benn.”

 Chris azt is elmondta, az ikerteknősök, akiknek még a mintájuk is megegyezik, közös szikhólyagon osztoztak, ezért a “születésüket” követően még hetekig össze voltak kötve egymással. Mikor a szikhólyagból kiürült a táplálék, Chris és némi fogselyem segítségével az ikrek megkezdhették önálló életüket.

 

Olvass még többet teknősökről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top