Szabadidő

Megvan az idei Budapest Pride időpontja

Megvan az idei Budapest Pride és felvonulás pontos időpontja. A 10 napos fesztivál során számos érdekes kulturális és közösségépítő programot szerveznek, amely a már hagyományosnak számító felvonulással ér véget.

2017. június 30-án, pénteken este hivatalos megnyitóval veszi kezdetét a tíznapos Budapest Pride Fesztivál. A változatos kulturális és közösségépítő programokat kínáló hét legizgalmasabb eseménye idén is a Budapest Pride Felvonulás lesz, amely július 8-án, szombaton délután a szabadság jegyében zajlik majd.

2016-ban az egyik legnagyobb és legbékésebb melegvonulást rendezték a nyár közepén, amelyhez húszezren csatlakoztak felvonulóként, vagy csak bámészkodóként. A felvonulást a rendőrség is segítette, akiknek munkájára a szervezők idén is számítanak. Idén várhatóan már hermetikus lezárás nélkül valósulhat meg a felvonulást. Így a szervezők abban bíznak, 2017-ben a szabadság és a biztonság nem zárja ki egymást. Ahogyan közleményükben is fogalmaznak, “mutassuk meg, hogy a biztonságot nem a rejtőzködés, a hallgatás és az elzárkózás jelenti, hanem a nyílt odafigyelés egymásra, a sokszínűség elfogadása, a kiállás és a szabad döntés lehetősége”.

A Budapest Pride Felvonulás július 8-án a Kossuth térről indul, amelyhez bárki csatlakozhat, aki szimpatizál a kezdeményezéssel.

Fotó: Budapest Pride - Facebook
A szabadság jegyében zajlik idén a Budapest Pride Felvonulás (fotó: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top