Hofi jelenség volt. Aki a környezetébe került, nem tudott nem odafigyelni rá. Már a kisugárzásával megfogta a körülötte lévőket, anélkül hogy egy szót is szólt volna. Emlékszem, hiszen gyermekkoromban többször is találkozhattam vele. Én ugyan csak bámultam őt, de azok, akik együtt is dolgozhattak vele, vagy barátjuknak tudhatták őt, igazán szerencsésnek tartják magukat. Így gondolja ezt Malek Miklós is, aki évtizedeken át volt Hofi Géza jó barátja, közeli kollégája.
“Ordított a tehetsége”
Malek Miklós több mint három évtizeden át dolgozott együtt Hofival.
“Hofit 1965-ben ismertem meg Balatonon, egy nyári műsorban. Turán László zenekarában játszottam, és az ORI által szervezett Balaton körüli műsorok egyikében találkoztunk. Valaki megbetegedett a nagyok közül, és Géza volt a beugró. Senki nem ismerte, a bejövő tapsa nagyon gyér volt, nem úgy a kimenő! Az már sokat sejtetett. Nem akarta elengedni őt a közönség. Zenés paródiát csinált, és bizony nem volt nehéz megnyernie a muzsikus kollégák és a többi fellépő szívét-lelkét sem. Ordított a tehetsége. Összebarátkoztunk, és közösen álmodtuk a jövőt” – emlékszik vissza a zeneszerző.
Hofi Géza és Malek Miklós
Hofi, ahogyan Malek Miklós mondja, nemcsak magából, hanem a körülötte lévőkből is kihozta a legjobbat. “Egyszerű srác volt, és az maradt élete végéig. Nagyon jól rajzolt, hiszen porcelánfestőként dolgozott korábban Kőbányán, és az a finomság, amit az a munka igényel, később talán a poénok cizellálásban volt tetten érhető. Akkor még nemigen tudtam, mit jelent az őstehetség. Csak sokkal később, a tanulmányaim során ébredtem rá, hogy a barátom kivételes hallású őstehetség. Szerencsém volt, hogy találkoztunk, belőlem is sok mindent kihozott a közös munka” – meséli Malek Miklós.
“Hogyan kell elérni a sikert? Géza tudna mesélni…”
Malek közelről lehetett tanúja annak, hogyan születtek Hofi műsorai és sikerei, és ezek bizony nem voltak mindennapi történések. A zeneszerző arról mesél, hogy egy felkérés, megbízás elfogadása mindig nagy felelősség, kiváltképp, ha az ember már valamit elért, ha már van veszíteni valója a korábbi sikerek okán. “Hogyan kell elérni a sikert? Nos, Géza tudna mesélni. Én, aki mellette voltam sok új születésében, mindig az alapos munka és a villanásszerű rögtönzés kettőséből kialakult végleges változat tanúja voltam. Ezt nem tudja mindenki. A rögtönzés olyan rövid reakcióidő alatti megnyilvánulás, ami csak kevesek sajátja. De a rögtönzés sem levegőből kapott madárka, amögött éppúgy ott kell lennie a verbális készségnek és a tartalmi közegnek. És mi volt a tartalom? Az élet maga. Erről szólt a sok szöveg, amelynek írója, kitalálója, előadója, eléneklője ő maga volt, nem mások által megírt szöveget mondott. Új utat nyitott a kabaréban. Egész pályája egy hosszú fejlődés, amely a kezdeti zenés, egyedülálló paródiáitól az egész estét betöltő színházi, komoly dramaturgiával felépített estékig ívelt. Egy ilyen hosszú, sikeres pálya természetesen hullámzó ívet rajzol. Aki nem tud megújulni, lemarad. Nos, e tekintetben is van tanulnivalónk Gézától, aki nem egyszer, nem kétszer, sikeresen vette az akadályt egy-egy újabb kihívásnál.”
Hofi Géza és felesége Ildikó – Fotó: Gordon Eszter
Hofi Géza rengeteg elismerést, kitüntetést, díjat kapott pályafutása alatt, de Malek szerint elsősorban nem ez számít. Azt mondja ezeknél sokkal érdekesebb és fontosabb volt Hofi részéről a közönséggel való mérhetetlenül közeli kapcsolat kialakítása, amely a végén olyan emberközelivé vált, olyan hangnemben folyt, mint otthon a családban. “Géza megtalálta mondanivalójának az alapközönségét, azt a közeget, akik mi vagyunk, a kisemberek, akik szenvedő alanyai vagyunk minden változásnak, a politikának, ami átszövi az életünket, akik nem tudnak igazán eligazodni a mindennapok sodrában, de jól érezzük azok fonákságait, és szívesen nevetünk még akár magunkon is, pláne, ha Hofi mondja.”
“Szerencsés vagyok, hogy a barátomnak tudhattam”
Hofi Géza és Malek Miklós örökzöld slágereket alkottak, és olyan színpadi előadásokat bonyolítottak le együtt, amelyekre szinte azóta sincs példa. A Lazítani, a Söprik az utcát, a Macskaduett, a Gondolj Apádra, az Egy kiöregedett vadászkutya című dalok önmagukért beszélnek, de a sok-sok arany- és platinalemez, a Madách Színházban a Hofélia és az Élelem bére című darabok közel 1500 előadása is rengeteg ember számára emlékezetes, és nem utolsósorban színháztörténeti rekord. “Hosszú sorokban várakoztak az emberek, hogy jegyhez jussanak a Madáchban, de így volt ez korábban a Mikroszkóp Színpadon, és szerte az országban, legyen az kultúrház, vagy éppen sportcsarnok. Még nem láttam embert ilyen tartós sikert elérni, akinek nem attól függött a napi telt háza, hogy éppen kiadott-e egy lemezt vagy hányszor volt a tévében reggelente. Nem celeb volt” – emlékszik vissza a zeneszerző.
“Hofi Géza nagy űrt hagyott maga után. Sokaknak hiányzik, nekem is nagyon. De milyen érdekes, nem kell, hogy folyton játsszanak valakit, akinek a mondatai már spontán módon beépültek a magyar valóságba, és ott csengenek a fülekben, mert kitörölni sem lehet. Azok ma is aktuálisak, megnevettetnek, szinte öröklődnek generációkról generációkra. 15 éve, hogy elment, 2002. április 10-én. Szerencsés vagyok, hogy a barátomnak tudhattam.”
