Szabadidő

Cuki Dávid-szarvasok születtek Miskolcon – fotók

Két David-szarvas-borjú született áprilisban a miskolci állatkertben, ahol Európa legnépesebb David-szarvas-csoportja él, a két újabb jövevénnyel együtt már tizenhárman vannak.

Csupán néhány ezer példány David-szarvas él a Földön, Miskolcon a két borjúval együtt 13-ra hízott a csapat létszáma, melynek magvát több állatkertből, Veszprémből, Nyíregyházáról, Ostravából és Katowicéből sikerült összegyűjteni. Az elmúlt 3 évben hat utód jött a világra, akik még most is a szüleikkel élnek. A néhány hetes borjak még csak anyatejet fogyasztanak, de rövidesen elkezdik majd kóstolgatni a felnőtt szarvasok táplálékát is. 

A Kína keleti részén lévő élőhelyéről a faj már a XX. század első évtizedeiben kipusztult. Néhány európai állatkertben ekkor már tartottak néhány példányt, ez az állomány jelentette a faj számára a megmenekülést. 

Az állatok jól szaporodtak, olyannyira, hogy 1985-ben 22 egyed került Kínába. Ma már több mint 2500 példány él újra ott, míg a nyilvántartások szerint állatkertekben mintegy ötszázat tartanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top