Szabadidő

Extrém esküvők: közel a mennyországhoz

Víz alatt, ejtőernyős ugrás közben, vagy netán a tenger mélyén mondanál igent a szerelmednek? Ne aggódj, nem vagy egyedül az extrém vágyaddal.

Minden kislány arról álmodik, hogy az övé lesz a világ legszebb és legboldogabb esküvője. Aztán a legtöbben meg is kapják, amit akarnak. Na nem abban a filmbe illő, csodákkal teli, pénztárcát nem kímélő változatban, ahogyan az amerikai filmekben láthatjuk, de azért a legtöbb menyasszony és vőlegény a saját esküvőjét tartja a legjobbnak. Hiszen a szerényebb költségvetésű esküvők is lehetnek varázslatosak.

Vannak viszont párok, akik nem hisznek az egyszerűségben és képesek arra, hogy a sorból kiállva olyan extrém körülmények között vagy izgalmas helyeken mondják ki a boldogító igent, amilyenekre a százból kilencvenkilencen véletlenül sem gondolnának. Jöjjön néhány izgalmas fotó olyanokról, akik nem riadtak vissza a legextrémebb esküvői kihívásoktól sem.

Közel a mennyhez

Talán a lehető legközelebb a mennyhez akart esküt tenni az a vagány pár, akinek tagjai a fellegek között, egy olyan szirten mondták ki az igent, amit csak kötélpályán lehetett megközelíteni. Így annak, hogy az utolsó szó jogán még bárki megakadályozhatta volna az esküvőt, igazán kicsi maradt az esélye. Persze egészen biztos, hogy nem ez volt a célja a párnak. Mindenesetre az összes elismerésünk az övék. Felejthetetlen élmény lehetett.

Extrém esküvő:

 Nem, ez a fotó nem a fenti párról készült, hanem olyan szerelmesekről, akik arra vállalkoztak, hogy fejest ugorjanak a házasságba, mégpedig bungee jumpinggal. Az egészen biztos, hogy merész vállalkozás volt. Hogy melyik döntés? Talán a házasság, na meg az ugrás is.

Extrém esküvő:

 Ideális esetben a legmélyebb érzelmekre van szükség ahhoz, hogy két ember összekösse az életét. De arról még nem hallottuk, hogy ezt a mélységet geológiai vonatkozásban is jó megélni. Eddig. Ez a pár ugyanis egy föld alatti mágikus szertartás keretében fogadott esküt, csodás gyertyafényben egy mesebeli tónál a Rum-Stone barlangban. 

Extrém esküvő:

 A fürdőruhás esküvőknek a jelek szerint nemcsak Miamiban van divatja, hanem bárhol a világon. Éljen a felszabadult boldogság!

Extrém esküvő:

 Vannak, akik nem elégednek meg a strandolós esküvővel. Ők egészen a tenger mélyéig süllyednek, hogy utána éteri boldogságba emelkedhessenek.  

Extrém esküvő:

 Az adrenalin függőknek a határ a csillagos ég, legyen szó repülésről vagy ejtőernyős ugrásról. Mindenesetre szárnyalni tudni kell.

Extrém esküvő:

 A szerelem hullámvasút – mondják az okosak, és van is ebben a közhelyben valami. Így nem meglepő, hogy vannak, akik már a házasság kezdetén, önként meglovagolják azt a bizonyos hullámzást. 

Extrém esküvő:

 Még hogy a téli esküvők nem hoznak szerencsét! Akinek nem okoz gondot egy ujjatlan ruhában snowboardozni a mínuszokban, valószínűleg a házasság nehézségei se jelenthetnek akadályt. Reméljük elhidegülés ellen is kiváló edzés volt az extrém esküvő. 

Extrém esküvő:

Olvass még többet az esküvőkről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top