Délelőtt fél tíztől este hétig tapsoltak a gyerekek a Maradj talpon! című műsorban, amiért 3 ezer forintot fizettek nekik. Mindezt hétköznap, iskola helyett tették – árulta el a 24.hu-nak egy budapesti általános iskolás diák, akit egyik barátja hívott el a forgatásra a zsebpénz reményében.
A gyerek elmesélte, csak a nevüket kérték el a bejáratnál, az igazolványukat nem kellett felmutatniuk, azt sem kérdezték meg, melyik iskolába járnak, de még csak szülői hozzájárulást sem kellett magukkal vinniük.
Az egész napos tapsolásért nem járt étel vagy ital, viszont cserébe pecséttel, aláírással ellátott bianco igazolást kaptak, amit a gyerekek tölthettek ki.
Az iskola köteles elfogadni az orvosi és más hatósági igazolást, korlátozottan a szülői kikérőnek is eleget tehet. Ám a Maradj talpon! forgatásán való részvételt nem kötelesek igazoltnak tekinteni. A gyerekek igazolását a Casting Office Kft. írta alá, azonban a 24.hu megkeresésére nem válaszoltak, ahogyan az MTVA illetékesei sem.
Az ugyanakkor egészen biztos, hogy 18 évesnél fiatalabbak esetében a felvételen csak a szülő beleegyezésével vehetnek részt a gyerekek.