Szabadidő

Magyar művész nyerte a montreali zongoraversenyt

30 éves magyar zongoraművész nyerte a Montreali Nemzetközi Zenei Verseny első díját és az azzal járó jelentős pénzjutalmat.

Magyar zongoraművész, Fejérvári Zoltán nyerte a 2017-es Montréali Nemzetközi Zenei Verseny első díját és azzal járó 80 ezer dolláros (közel 23 millió forint) pénzjutalmat.

A klasszikus zene hagyományaival összhangban a Montreáli Nemzetközi Zenei Verseny céljaként a világ minden tájáról érkező fiatal énekesek, hegedűművészek és zongoristák felfedezését, jutalmazását és segítését tűzte ki. A 2017-es versenyt a zongoristáknak dedikálták.

A 30 éves Fejérvári Zoltán, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója 2014-ben Junior Prima Díjat is nyert, korábban több nemzetközi versenyen is sikeresen szerepelt. A kanadai zongoraverseny elődöntőjében Bach, Beethoven, Ligeti György és Alekszandr Szkrjabin műveit, a középdöntőben többek között Bartók Béla Improvizációk magyar parasztdalokra című művét, míg a döntőben Bartók III. zongoraversenyét játszotta.

A második díjat az olasz Giuseppe Guarrera, míg a harmadikat a szintén olasz Stefano Andreatta nyerte – írja a Híradó.hu.

Magyar zongoraművész nyerte a montreali nemzetközi versenyt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése