Elek Ilona – ahogyan a környezete nevezte őt: Csibi – már egészen fiatalon beleszeretett a tőrvívásba. A nagy előd, Tary Gizella nemzetközi vívóeredményei lenyűgözték, ő is tőrt ragadott, bármennyire is furcsa dolognak számított ez a közvélekedésben akkoriban egy nőtől. Bár Elek Ilona eredetileg zongoraművésznek készült, mégis rábeszélte a húgát, Margitot, hogy a szüleiktől zeneórákra kapott pénzből vegyenek vívófelszerelést, és iratkozzanak be a vívóegyesületbe. Megpróbálták titokban tartani, mert az iskolában nem nézték jó szemmel, hogy lányok “férfias” sportokat űzzenek, első sikereik nyomán rögtön felkapta őket a sajtó, igaz, ők dicséret helyett intőt kaptak.
Ez azonban nem szegte kedvét, sőt olyannyira komolyan vette a vívást, hogy a zongorázást is abbahagyta érte. Amikor ugyanis felvették a Zeneakadémia zongora szakára, az iskolaigazgató közölte vele, hogy ha zongorázni akar, felejtse el a vívást, mert nem tesz jót a csuklójának. A vívószövetség vezetője viszont rábeszélte Csibit, hogy inkább a zongora mellől álljon fel, és a vívást folytassa, mert ahogyan ő fogalmazott: “Olyan vívó, mint Csibi, száz évben, ha egy születik“. Így hát Ilona a válogatott edzőjénél, Italo Santellinél folytatta sportolói karrierjét, és 21 évesen már az olimpiai csapat tartalékosa volt.
Rajta spóroltak az Európa-bajnokságon, de összeszedte a rávalót a konyhapénzből
Bármennyire is fontos szerepet játszott az életében a zenélés, a pást volt az igazi terepe. Ilona bár egyre-másra szerezte az érmeket és a sikereket a különböző versenyeken, az 1929-es nápolyi Európa-bajnokságra mégsem akarták kivinni, az indoklás szerint spórolásból. Végül édesapja a konyhapénzből fizette ki a költségeit, hogy Ilona mégis mehessen, a lány pontszerző helyen végzett. Ugyanebben az évben a magyar bajnokságon ezüstérmet szerzett.
Karrierje azonban mégis megtört egy időre, mert az igazságérzetét soha nem tudta félretenni. Amikor húgáról egy versenyen szerinte rosszul ítéltek, alaposan megmondta a véleményét a versenybírónak, aki úgy döntött, hogy példát statuál a “szemtelen” fiatal lánnyal, és két évre eltiltotta őt a versenyzéstől.
Elek Ilona a tatai edzőtáborban, 1952-ben (Fotó: MTI/Seidner Zoltán)
Így Elek Ilona lemaradt az áhított 1932. évi Los Angeles-i olimpiáról. Csibinek azonban az eltiltás sem szegte kedvét. Továbbra is edzett minden hajnalban és este, a köztes időben pedig egy irodán dolgozott, hogy finanszírozni tudja sportolói karrierjét. Az eltiltás leteltével Ilona az 1933-ban Budapesten megrendezett Euróba-bajnokságon már újra versenyezhetett, meg is nyerte. Az 1934. évi varsói világbajnokságon szintén első helyezett lett, annak ellenére, hogy a vívószövetség megint csak nem akarta indítani a vívónőket a versenyen, arra hivatkozva, hogy nem akarják kockáztatni a férfi vívók jó hírnevét – de Ilona rácáfolt a félelmekre.
Zsidóként kitiltották, elégtételként olimpiai bajnok lett
Karrierje egyre ívelt felfelé, de a történelem közbeszólt. Nemcsak női mivolta, hanem zsidó származása miatt is nehéz volt érvényesülnie. 1936-ban a berlini olimpia előtt ugyanis Elek Ilonát származása miatt kizárták a Honvéd Klubból, így egy másik klubban, sokkal rosszabb körülmények között volt kénytelen felkészülni a versenyre. Ő azonban ott is bizonyított: aranyérmet szerzett, ezzel pedig ő lett az első magyar női olimpiai bajnok. Győzelmét különösen rosszul fogadták a német szervezők, mivel éppen a német versenyzőt, Helen Meyert utasította maga mögé a döntőben.
Az 1936. évi berlini olimpia női párbajtőr versenyének győztesei: az ausztriai Ellen Preis, a győztes Elek Ilona és a német Helene Mayer (Fotó: MTI)
Zsidó származása miatt a második világháború éveiben nem versenyezhetett, sőt bujkálva kellett túlélnie ezt az időszakot. Vészterhes idők voltak, de Csibi nemcsak saját életét mentette, hanem a vívószövetség korábbi vezetőjét is megvédte a halálos ítélet végrehajtásától. Sédey Gyuláért kegyelmi beadványt készített, és mindenhol közbenjárt az érdekében, ahol csak tudott. Végül sikerrel járt, és Sédey kegyelmet kapott. A kitiltás után 1946-ban állhatott legközelebb pástra, és nem is akármilyen sikerekkel robbant be újra a köztudatba. 1948-ban a londoni olimpián újra aranyérmes tőrvívóként állhatott a dobogóra. Hihetetlen erőfeszítéseiért és eredményeiért 1951-ben neki ítélték a létező legnagyobb nemzetközi vívódíjat, a Feyerick-vándordíjat, az indoklás szerint eredményei mellett “Szelleméért, amellyel a vívás érdekében küzdött, még a legnehezebb körülmények között is.”
Bírói tévedés fosztotta meg őt a harmadik olimpiai aranyéremtől
Ilona életének utolsó olimpiáján, 1952-ben Helsinkiben helytelen bírói döntés miatt maradt le a dobogó legfelső fokáról. A döntőben holtverseny alakult ki, az ezt a helyzetet eldöntő utolsó találkozó pedig végül úgy alakult, hogy ő lett az ezüstérmes. Hiába igazolták a bírói tévedést a szóban forgó döntő találattal kapcsolatban később a felvételek, soha nem kapta meg a neki járó aranyérmet. Ilona ez után az eset után a legnagyobb szószólója lett annak, hogy vezessék be a gépi pontozást annak érdekében, hogy elejét vegyék a bírói bundázásnak.
A vívónő ugyan elhatározta, hogy revansot vesz a melbourne-i olimpián, de arra végül már nem engedték kiutazni őt. Így egy világraszóló karrier ilyen banális eseménnyel ért véget. Elek Ilona 1937 és 1956 között hat világbajnokságot, öt Európa-bajnokságot és tíz magyar bajnoki címet szerzett. Nemcsak sportolóként, hanem emberként is különleges volt, amit bizonyított azzal is, hogy 1956-ban saját lakásán bújtatta azt a politikai vezetőt, aki nem engedte indulni őt a Melbourne-i olimpián.
“Balszerencsések voltunk, ez ma már a múlté…”
A vívónő sportolói tevékenységének befejezése után visszatért a zongorázáshoz, zeneszerzéshez. Számtalan dal fűződik a nevéhez, ő szerezte például az 1959. évi vívó világbajnokság indulóját is. Pályafutásáról testvérével közösen könyvet írt 1968-ban “Így vívtunk mi” címmel. Ilona úgy emlékezett életének fénykorára, hogy “Balszerencsések voltunk, mert a sokat emlegetett két olimpiai aranyérem között a világtörténelem egyik legvéresebb szakasza zajlott le. Hosszú időn keresztül sem világbajnokságon, sem nemzetközi versenyen nem vehettünk részt. Hogy mit érhettünk volna el akkor? Ez ma már a múlté…” Elek Ilona május 17-én ünnepelné 110. születésnapját.
