Szabadidő

Hosszú Katinka kiakadt a Nemzetközi Úszószövetségen

Hosszú Katinka Facebook-posztjában ment neki a Nemzetközi Úszószövetségnek (FINA), amelynek Gyárfás Tamás az alelnöke. Hosszú azt kifogásolja, hogy a 2017-es világkupán korlátozva lesz, hányszor állhat rajthoz egy úszó.

A FINA, amelynek Gyárfás Tamás az alelnöke, bejelentette, hogy megemelte ugyan az idei világkupa pénzdíját, de egy szigorítást is bevezetett: 2017-ben ugyanis egy úszó csak maximum négyszer állhat rajthoz egyéni számokban egy-egy versenyen.

Hosszú Katinka a Nemzetközi Úszószövetség ezen innovatívnak szánt ötletén akadt ki. A Blikk emlékeztet, hogy azért lehet fájó a döntés a háromszoros olimpiai bajnok úszónak, mert Hosszú számára a világkupa állomásai gyakorlatilag edzésekkel érnek fel, és ha az úszó nem indulhat annyi versenyszámban, amennyiben akar, azzal lehet, hogy felül kell írnia a felkészülési programját. 

Innovatív ötlet a FINA részéről???! Maximum 4 start per úszó állomásonként a Világkupán??! Gratulálok FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén… de mást nem. “A változások pozitív visszacsatolást kaptak az edzőktől és versenyzőktől” – csak éppen minket nem kérdeztek…

Hosszú szerint a FINA ötletéről éppen az úszókat nem kérdezték meg, és azt is kifogásolja, hogy ezek után nem nevezhet bárki a világkupára, a döntőkbe pedig nevezési idővel lehet bejutni, így szerinte esély sincs arra, hogy új sztárok szülessenek az úszásban, ettől pedig a sport unalmas lesz.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése